Pirelli: 2-3 kiállás lesz Kanadában

A Pirelli sportigazgatója azzal számol, hogy minden versenyző legalább kétszer kilátogat majd a boxutcába a hétvégi futam alatt. Bevetésen a közepes és a szuperlágy keverék, de pénteken tesztelni fogják a módosított közepes keveréket is.

Paul Hembery: „Kanada mindig is az egyik legkiszámíthatatlanabb verseny volt az egész évben, és ez részben annak köszönhető, hogy nagy kihívást jelent a gumiknak, mivel kemény fékezések vannak és a pálya is remek úttartást igényel. Ehhez társul az is, hogy a pálya nagyom sokat javul a hétvége folyamán, így a hatékony gumikezelés mindig is kulcsfontosságú volt a sikerhez Montrealban – az aszfaltcsík debütálásától kezdve, melyre a 70-es évek végén került sor. Kettő vagy három kiállásra számítunk autónként, de csak a pénteki napot követően leszünk képesek pontosabb előrejelzéssel szolgálni, miután láttunk némi akciót a pályán.”

„Ez egy olyan helyszín, melynél az időjárási körülmények gyakran kulcsszerepet kapnak: az első Kanadai Nagydíjunk 2011-ben a Forma-1 leghosszabb versenye is lett egyben, mivel nagyon komoly esőzés volt, és félbe kellett szakítani a futamot. Tavaly egy száraz hétvégénk volt, de egy új rekord született azzal, hogy a hetedik különböző győztest avattuk a hetedik versenyen.”

„A nagy gumikopás és igénybevétel miatt számos eltérő stratégiára számítunk, ahogy tavaly is ez volt a helyzet – a csapatok vagy sprint stratégia mellett döntöttek, vagy kevesebb kerékcserét végeztek, és a távfutásra helyezték a hangsúlyt. Egy évvel ezelőtt a sprint stratégia volt a nyerő, de nagyon sok paramétert kell számításba venni, szóval a csapatoknak minden adatot alaposan elemezni kell, mielőtt elkötelezik magukat egy taktika mellett  - nem beszélve az időjárásról. Gyakran egy nyitott hozzáállás működik a legjobban Kanadában, így arra is számíthatunk, hogy sok csapat nyitva hagyja az opciókat, lehetővé téve a versenyzőknek, hogy akkor döntsenek, amikor az igazán számít.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING