A Pirelli az FIA segítségét kérte, hogy tesztelni tudják a 18 colos gumikat

Az olasz gyártó nem akarja patthelyzetben találni magát, ezért az FIA segítségét kérték, hogy időben megfelelő tesztautóhoz jussanak, amivel készülni tudnak a 2021-es változásokra. Ismerve a Forma-1-re jellemző politikai csatározásokat, helyesen járnak el a Pirellinél.

Pirelli 18" tyres

Fotót készítette: Franco Nugnes

A 89. Genfi Autószalonon egyelőre csak makett segítségével mutatja meg a cég a 18 colos abroncsokat, de még idén tesztelni kívánják a nagyobb átmérőjű és alacsonyabb oldalfalú gumikat, amihez rendes autóra lesz szükségük. A helyzetet bonyolítja, hogy a más dimenziók miatt nem elég egy korábbi kocsi, hanem át is kell alakítani azt, hogy be tudja fogadni az új abroncsokat, és tisztességesen lehessen tesztelni vele, ne csak demókörökre legyen képes.

A milánói vállalat azt tűzte ki célként, hogy év vége felé meg kell kezdeni a kísérletezést és a valós körözést, a megfelelő tesztautó beszerzésében az pedig az FIA segítségét kérték – árulta el Maurizio Boiocchi, a Pirelli stratégiai tanácsadója, aki egyben a technológiáért és innovációért felelős alelnök is.

„Szeptember után el kellene kezdeni a tesztelést az alacsonyabb oldalfalú gumikkal, de kell egy öszvérautó, amire fel lehet tenni őket”- mondta Boiocchi a Motorsport.com-nak. „Nincs olyan F1-kocsi, amivel lehetne próbálkozni, ezért az FIA támogatását kértük, hogy időben megoldást találjunk év végére. A Nemzetközi Automobil Szövetség beavatkozását kértük, így semmilyen lehetséges viszályba sem kerülnénk akkor, ha egy adott csapat autóját vesszük meg valaki másé helyett.”

A tesztautó biztosítása két problémakört is felvet: egyrészt egyetlen csapat sem szeretné, ha az általuk előállított technológiák idő előtt napvilágot látnának, legyen szó akár „csak” arról, hogy készítenek egy átmeneti gépet a Pirellinek. Másrészt, ha valamelyik csapat önként vállalja a feladatot, akkor könnyen a riválisok céltáblájává válna, miszerint unfair előnyre tesznek szert a korai tapasztalatszerzés révén, látva a fejlesztési folyamatot, ezért is kell egy semleges fél, az FIA közbenjárása és szabályozása.

13 és 18 colos F1-gumik

13 és 18 colos F1-gumik

Fotó készítője: Franco Nugnes

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen igazi sztárként repked: irány Genf!
Következő cikk A Ferrari Ausztráliára ejti a Mission Winnow márkát - utána visszatérhet?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország