Piquet szerint Stroll abba akarja hagyni, de az apja nem engedi neki
Ifjabb Nelson Piquet úgy tudja, hogy Lance Stroll abba akarta hagyni a Forma-1-et az idei szenvedős szezon után, ám édesapja, Lawrence Stroll visszautasíthatta a fia kérését.
Egyre több olyan hír lát napvilágot, melyek Lance Stroll küzdelmes hétköznapjairól szólnak. Mint ismert, a fiatal kanadai pilóta idei szezonja rémálomba illő, kezdve azzal, hogy a szezon előtt csuklótörést szenvedett, majd pedig hatalmas hátrányba került Alonsóhoz képest.
A helyzet odáig eszkalálódott, hogy Stroll most már a Q1-ből sem nagyon tud továbbjutni, a csalódottsága pedig hevesnek mondható dühkitörésekben nyilvánul meg, hiszen Katarban például az edzőjét lökdöste a csalódást keltő eredmény után.
A frusztrációja a nyilatkozataiban is tetten érhető, és habár Stroll a saját bevallása szerint nem követi a róla szóló híreket, a nyomás hatalmas rajta, hiszen az Aston Martin csakis Alonso pontjaira támaszkodhat, ami bizony a csapat konstruktőri negyedik helyébe kerülhet.
A legújabb információk szerint Lance Stroll ezek hatására három alkalommal is kijelentette a csapattulajdonos édesapjának, Lawrence Strollnak, hogy abba akarja hagyni, azonban a kanadai milliárdos mind a három alkalommal visszautasította ezt a kérést. Nelsinho Piquet szerint közel van a vég a felek számára.
„Látjátok, ahogy a legutóbbi versenyen viselkedett, ahogy az emberekkel bánik. Elege van abból, hogy ott van (ahol van). Ő egy olyan fickó, akinek mindene megvan, nincs szüksége erre” – vélekedett Nelsinho Piquet.
„A családja következő 12 generációját nyugdíjazhatja (akkor anyagi háttérrel rendelkeznek), szóval miért csinálna olyasmit, ami stresszes számára a hétvégéken?” – tette fel a költői kérdést az egykori F1-es.
„Valószínűleg sokkal több pénzt kereshetne, ha az apjával dolgozna, mintha (az F1-ben folytatná)” – osztotta meg a gondolatait Piquet, akinek érvelését Alves is kiegészítette: „Ha eladják a csapatot, hatalmas profitra tesznek szert, 1 milliárd dollárról (több mint 5 milliárd rúpiáról) beszélnek.”
Eközben Verstappen egy friss interjúban kijelentette, hogy csodálja Fernando Alonsót, aki 42 évesen is a maximumon teljesít, miközben továbbra is alázatosan áll hozzá a versenyzéshez.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.