Piquet: Hamilton mellett egy alsóbbrendű pilóta van, Rosberg pedig még rosszabb volt!

A bahreini szezonnyitó futam után a háromszoros világbajnok Nelson Piquet és fia, Nelson Piquet Jr. nyilatkozott a Motorsport.com-nak arról, hogy szerintük milyen különbségek vannak Hamilton és Verstappen között, és melyikük lenne erősebb, ha ugyanannál a csapatnál versenyeznének.

Podium: race winner Nico Rosberg, Mercedes AMG F1, second place Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Sutton Images

A Bahreini Nagydíj rendkívül izgalmas versenyt hozott, amelyen Lewis Hamilton és Max Verstappen csatázott egymás ellen a győzelemért, és bár a holland megelőzte a britet, pályaelhagyás miatt vissza kell adnia a pozíciót Hamiltonnak, utána pedig már nem tudott előzni.

Ennek apropóján a Motorsport.com a háromszoros világbajnok Nelson Piquet-vel és a Forma-1-ben szintén megforduló Nelson Piquet Jr.-ral beszélgetett, amely során idősebb Piquet így kezdte mondandóját:

„Először is figyelembe kell venni, hogy a Forma-1-ben nagyon különbözőek az autók, így nehéz összehasonlítani két versenyzőt, amennyiben nem ugyanannál a csapatnál versenyeznek. Viszont ha Max a Mercedesnél versenyezne, biztos vagyok benne, hogy megverné Hamiltont.”

„Max agresszívebb, éppen ezért több hibát is vét, de véleményem szerint mégis jobb Hamiltonnál. Hamiltonnak túl könnyű dolga van azzal, hogy Bottas van mellette második számú versenyzőként.”

Még több F1 hír:

Idősebb Piquet Hamilton jelenlegi helyzetét azzal hasonlította össze, amikor a 80-as években a Williams színeiben versenyzett.

„Egy kicsit olyan a helyzete, mint nekünk volt Mansellel a Williamsnél: mi ketten voltunk elöl, a többi versenyző pedig hátul. Nekem sikerült megnyernem az 1987-es címet, és nem úgy vezettem, mint korábban, mert az év elején volt egy balesetem. De egy kis szerencsével végül enyém lett a cím. Már 1986-ban is nekem kellett volna nyernem, de végül 1987-ben nyertem.”

„De nagyon könnyű volt. A Williams sokkal jobb volt a többi autónál. És az utóbbi években a Mercedes kocsija is kiemelkedik a mezőnyből. Nem arról beszélek, hogy Hamilton ne lenne jó pilóta. Viszont egy alsóbbrendű versenyző van mellette, az előző pedig még ennél is rosszabb volt. Rosberg azért lett világbajnok, mert abban az évben Hamilton többször ütközött és néhányszor kiesett.”

Piquet Jr. a 2008-as szezonban és a 2009-es év első felében versenyzett a Renault-nál a Forma-1-ben, és ezt tette hozzá édesapja szavaihoz:

 

„Azt gondolom, két dolgot kell figyelembe vennünk: Lewis tapasztalatát és Max vágyát. Lewis már 15 szezon óta van itt a Forma-1-ben, és szerintem kis lépésekkel egyre csak vesztesz az ambíciódból. Max viszont nagyon akarja a dolgot.”

„Lewis már hétszeres világbajnok, így benne másfajta tűz ég. Ez is jelentheti a különbséget. Maxot szeretem egy MMA-harcoshoz hasonlítani, aki készen áll, bármilyen kihívásról is legyen szó.”

„Lewis más helyzetben van, neki rengeteg futamgyőzelem és világbajnoki cím áll már a neve mellett. Lewis tapasztalata segíthet néhány területen, de Max akarata és agresszivitása nagyobb” – mondta Piquet Jr.

A Mercedes „nem tudja hirtelen 30 mm-rel megemelni a W12-es hátulját…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes „nem tudja hirtelen 30 mm-rel megemelni a W12-es hátulját”
Következő cikk A Red Bull agresszív fejlesztési tervvel készül – már Imolára jönnek fejlesztések!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország