Piquet: A Crashgate után csak ki akartam kerülni a Forma-1-ből…

A korábbi Forma-1-es Nelson Piquet Jr. arról nyilatkozott, hogy érzelmileg milyen hatással volt rá a 2008-as Szingapúri Nagydíj, amely végül Crashgate-ként híresült el – Piquet ütközése miatt tudott nyerni akkor Alonso.

Nelson Piquet Jr., Renault F1 Team  R28 crashes into the wall

Fotót készítette: Sutton Images

Nelson Piquet Jr. 2008-ban a Renault csapatánál mutatkozott be a Forma-1-ben, ahol Fernando Alonso lett a csapattársa. Piquet végül csak másfél szezont tölthetett a száguldó cirkuszban, a szurkolók viszont elsősorban egy hírhedt eset kapcsán emlékeznek a háromszoros világbajnok fiára.

Még több F1 hír:

Piquet Jr. az Inside Electric Podcastben nyilatkozott a 2008-as szingapúri történtekről, amely futam Crashgate-ként híresült el. Ekkor ugyanis a Renault akkori csapatfőnöke, Flavio Briatore és a technikai igazgató Pat Symonds arra kérte Piquet-t, hogy direkt menjen a falnak, hogy ezzel előnyös helyzetbe juttassa a korán a bokszba kiálló Alonsót.

Ez így is történt, Alonso pedig végül be is tudta húzni a futamgyőzelmet. A következő szezon közben a Renault elküldte a csapattól a brazil pilótát, aki lerántotta a leplet a Szingapúrban történtekről, emiatt pedig Briatore és Symonds is távozni kényszerült a Renault F1-es csapatától.

„Egy vagy két személy volt ellenem, ez a két személy pedig ebben a zűrben is benne volt. Tőlük eltekintve nyilvánvalóan mindenki az én oldalamon volt, engem védtek.”

„Éppen ezért ők egy nagy eltiltást kaptak, velem pedig nem igazán történt semmi. Egy büntetési díjat is kellett fizetniük nekem, és elvesztettek egy szponzort. Viszont én nagyon frusztrált voltam. Nyilvánvalóan nagyon fiatal voltam, érzelmileg nagy hatással voltak rám a történtek, és csak ki akartam kerülni onnan.”

 

Fotó készítője: Eric Gilbert

Piquet legnagyobb F1-es eredménye végül a 2008-as Német Nagydíjon elért második helye volt, de elismerte, azon a versenyen szerencséje is volt.

„Egy kicsit szerencsés volt az a dobogó, de egy csomó körön keresztül vezetni tudtam a versenyt.” – mesélte Piquet, majd rátért arra, mennyire nehéz volt a dolga Alonso csapattársaként.

„Fernando ekkor a karrierje csúcsán volt. Ekkoriban nyerte meg a két világbajnoki címét. Azért küzdött, hogy még több világbajnoki címet és még több futamgyőzelmet szerezzen. Ahogy Brazíliában mondják, kés volt a fogai helyén. Keményen harcolt.”

„Ez mentálisan nagyon nehéz volt számomra, ugyanis azelőtt nem volt olyan csapattársam, aki folyamatosan gyorsabb lett volna nálam. És aztán hirtelen ott volt mellettem az a srác, aki nem sokkal korábban két VB-címet nyert. És ez nagyon kemény volt. Fernando Lewison kívül alapvetően minden csapattársát megsemmisítette.”

 

Piquet azt is elmondta, hogy valószínűleg jobban felkészülhetett volna a debütálására, ha 2007-ben nem tesztpilóta lett volna, hanem a GP2-ben folytatta volna a versenyzést – a sorozatban, ahol 2006-ban Lewis Hamilton mögött a második helyen végzett.

„Voltak beszélgetéseink, hogy a harmadik évben a GP2-ben kellene mennem néhány kilométert, mert ez még mindig jobb, mintha nem versenyeznék. A Renault pedig azt mondta, ne csináljuk ezt, helyette készüljek fel jobban a Forma-1-re, ha történik valami a versenyzőkkel. Sok tesztelésről volt szó.”

„Ez rossz döntés volt, mert 2007-ben, amikor tesztpilóta voltam, négy vagy öt napot teszteltem. Nagyon sok volt a roadshow, és az ehhez hasonló dolgok, marketinges napok, amik egyáltalán nem segítettek abban, hogy felkészüljek a következő szezonra.”

„Az egyik dolog, amit a leginkább sajnálok, az az, hogy abban az évben nem versenyeztem. Ha a harmadik évben versenyeztem volna, azt hiszem, sokkal inkább felkészülök, és lett volna egy teljes szezonom, benne harcokkal, előzésekkel, és megnyerhettem volna a bajnokságot. Szóval ez valószínűleg ez az, amit a leginkább sajnálok a karrierem, hogy nem versenyeztem 2007-ben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Abiteboul: Ocon felbecsülhetetlen a csapat számára
Következő cikk SZAVAZÁS: Szerinted mi lesz Vettel jövője a motorsportban?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország