BRÉKING

Piquet 1981-ben ezen a napon szerezte meg az első bajnoki címét az F1-ben!

Nelson Piquet 1981-ben ezen a bizonyos napon nagyon boldog lehetett, hiszen először sikerült felérnie a csúcsra.

A brazil pilóta 1978 és 1991 között volt tagja a száguldó cirkusz mezőnyének, miközben számtalan győzelem és erős eredmény szerepel a neve mellett.

Piquet a pályafutása ideje alatt összesen 204 startnál állt ott, miközben 3 világbajnoki címet, 23 győzelmet, 60 dobogós helyezést, majdnem 500 pontot, és 24 rajtelsőséget szerzett, valamint 23 alkalommal állt a neve mellett az adott versenyen a leggyorsabb kör.

Nelson már a második teljes szezonjában közel került ahhoz, hogy bajnok legyen. 1980-ban a Parmalat Racing Team színeiben a Brabham BT49 volánja mögött második lett. Abban a szezonban Alan Jones ért fel a csúcsra.

1981-ben egy újabb erős szezon következett a brazil számára, szintén a Parmalat Racing Team versenyzőjeként. Ez egy igen érdekes és felemás idény volt, hiszen noha Piquet nem dominált, és négyszer is kiesett, miközben az utolsó három versenyen még dobogóra sem tudott állni, bajnok lett.

MOTORSPORT / NELSON PIQUET

1981-ben ezen a bizonyos napon ünnepelhetett bajnoki címet Las Vegasban. Az időmérő edzésen Carlos Reutemann, a Williams versenyzője végzett az élen. Piquet riválisa mögött Jones zárt a másik Williamsszel. A harmadik legjobb időt pedig Gilles Villeneuve futotta meg a Ferrarival. Nelson csak a negyedik kockát szerezte meg. A hátránya több mint 3 tizedmásodperc volt. A legjobb 5-ben zárt még Alain Prost a Renault-val.

A 75 körös verseny végén Jones ért célba elsőként, méghozzá több mint 20 másodperces előnnyel Prost előtt. A dobogó harmadik fokára Bruno Giacomelli állhatott fel az Alfa Romeóval. A pontszerzők között végzett még Mansell, Piquet és Laffite.

Érdekességek:

ez volt a Forma-1 történetének 357. nagydíja

ez volt Reutemann 6. és egyben utolsó rajtelsősége

ez volt a Williams 8. rajtelsősége

ez volt a Ford Cosworth 129. rajtelsősége motorgyártóként

a verseny átlagsebessége 168.849 km/óra volt

ezen a napon lett bajnok Piquet

ez volt Jones 12. és egyben utolsó győzelme

ez volt Jones 24. és egyben utolsó dobogója

ez volt Giacomelli első és utolsó dobogója

ez volt a Williams 15. győzelme

ez volt a Ford Cosworth 144. győzelme motorgyártóként

Fotó: dppi

MOTORSPORT / NELSON PIQUET

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ma 36 éves Kimi Raikkönen, 2007 Forma-1 bajnoka
Következő cikk Bojkott a Forma-1-ben: így közvetítette le az eseményeket Palik László

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország