Forma-1
31 júl.
Ez az esemény véget ért
08 aug.
Ez az esemény véget ért
28 aug.
Ez az esemény véget ért
03 szept.
Ez az esemény véget ért
11 szept.
Ez az esemény véget ért
25 szept.
FP3
08 Óra
:
59 Perc
:
30 Másodperc
08 okt.
Canceled
13 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

Pink Mercedes-ügy: a Racing Point örül is, meg nem is

megosztás
hozzászólás
Pink Mercedes-ügy: a Racing Point örül is, meg nem is
Szerző:
, Szerkesztő

A Racing Point csapatának főnöke, Otmar Szafnauer „zavarba ejtőnek” nevezte az FIA stewardok döntését a fékvezetékeik ügyében, de azt kifejezetten megnyugtatónak tartja, hogy az autóikat szabályszerűnek találták a bírák.

A Renault jóformán minden egyes versenyen óvást nyújtott be a Racing Point autói ellen, főként a fékvezetékeik dizájnja miatt. A francia istálló állítása szerint a silverstone-i alakulat megsértette a listázott alkatrészekre vonatkozó szabályokat az RP20 fékvezetékeinek tervezésével, amely szerintük a Mercedes alkatrészének másolata.

A stewardok ma döntést hoztak az ügyben, amit egyelőre még nehéz értelmezni. Az FIA megállapítása szerint ugyanis a Racing Point autója önmagában szabályos, és a fékvezetékekkel nem a technikai, hanem a sportregulákat sértették meg.

A döntés értelmében 15 egységnyi pontlevonással, 400 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtották őket, ellenben engedélyezték a csapat számára, hogy az év hátralevő részében használhassák az alkatrészt. Szafnauer örömmel fogadta az utóbbi döntést, viszont nem igazán tudja értelmezni azon döntést, hogy milyen sportszabályokat sértettek meg.

„A jó hír, hogy az autó technikai szempontból teljes mértékben szabályszerű, szóval a továbbiakban is használhatjuk a szóban forgó fékvezetékeket. A sportszabályokat viszont nehéz értelmezni, mert elolvastuk azokat, és nincsen semmi konkrétum, ami alapján meg lehetne állapítani, hogy rosszat tettünk”, mondta Szafnauer a Sky Sports F1-nek.

Még több F1 hír:

„Más csapatok ugyanezt találták, bizonyos szempontból még inkább, mint mi, ami számomra eléggé zavarba ejtő. A mai nap során azonban el kell döntenünk, elfogadjuk-e a stewardok döntését, vagy fellebbezünk ellen”

Az FIA alapvetően nem fogadta el a Racing Point érvelését, hogy az RP20 autó fékvezetékeit a nulláról tervezték, a stewardok úgy ítélték meg, hogy a Mercedes bizony nagy szerepet játszott az alkatrész megalkotásában. A szabálysértés pedig abban nyugszik, hogy az idei évtől ezek a listázott alkatrészek kategóriájába kerültek át, vagyis az ügyfélcsapatoknak maguknak kell tervezni, nem vásárolhatják.

Szafnauer elmondása szerint ez az egyetlen alkatrész, ami ilyen jellegű kategóriaváltáson esett át, és a csapatfőnök bevallása szerint ebben ő maga is fontos szerepet játszott. „Ott voltam a stratégiai megbeszélésen, amikor erről volt szó, és én támogattam is. Néhányan nem akarták a változást, de nagyon sokan meg igen”, tette hozzá.

Racing Point mechanics on the grid with Lance Stroll, Racing Point RP20

Racing Point mechanics on the grid with Lance Stroll, Racing Point RP20

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„Teljes mellszélességgel támogattam ebben Cyril Abiteboult ebben. A tárgyalások ennek kapcsán már jóval azelőtt megkezdődtek, hogy egyáltalán a fékvezetékek felmerültek, mint listázott alkatrészek közé helyezendő elemek. Ami fáj és meglep egyszerre, hogy nem tiszták szabályok, mégsem voltunk szabályosak”

Más csapatfőnökök az esetre reagálva elmondták, hogy ez egy kulcsfontosságú döntés az F1 jövőjének szempontjából, mintegy precedenst teremt a közös munka behatárolására. Szafnauer viszont úgy véli, hogy az ilyen típusú aggodalmakat fel fogja oldani az a szabályváltozás-csomag, ami 2022-től lesz esedékes.

„Szerintem a 2022-es szabályok az ilyen jellegű ügyeket meg kellene, hogy oldják. Különböző kategóriák vannak az alkatrészekre, amik pont erre funkcionálnak. 2022-ben ez még tisztább lesz, mivel még egy évet kaptunk a vírus miatt, szerintem az ilyen ügyek már akkorra nem lesznek a tárgyalóasztalon”.

Ajánlott videó:

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: első szabadedzés - 70. évforduló Nagydíj 2020 (LIVE)

Előző cikk

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: első szabadedzés - 70. évforduló Nagydíj 2020 (LIVE)

Következő cikk

Reagálhat az FIA, hogy ne forduljon elő még egy „Pink Mercedes”

Reagálhat az FIA, hogy ne forduljon elő még egy „Pink Mercedes”
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Renault F1 Team , Racing Point
Szerző Nagy Noel