Pilóták a tapadási viszonyokról: mintha egy teljesen másik pályán lennénk

A Forma–1-es pilóták szerint a nagyobb tapadást biztosító isztambuli pálya „intenzívnek” érződik, és mintha egy teljesen más pályára jöttek volna meg, miután magas nyomású vízzel kezelték az aszfaltfelületét.

Lando Norris, McLaren MCL35M, Lewis Hamilton, Mercedes W12

Mark Sutton / Motorsport Images

Mivel a Török Nagydíj tavalyi visszatérését a csúszós aszfalt nehezítette meg, a pálya illetékesei igyekeztek javítani a helyzeten az idei évre. A változások pedig látszólag működnek, mivel a versenyzők hatalmas előrelépésről számoltak be a tapadás terén, miután először kihajtottak a pályára pénteken.

A mclarenes Lando Norris például úgy írta le az eltérést tavalyhoz képest, mintha ég és föld lenne a különbség. „Eléggé eltér 2020-hoz viszonyítva. Akár öt-hat másodperccel is gyorsabb lehet, mint legutóbb. Egy teljesen másik pályának érződik most. Nagyon remek helyszín, és komoly kihívást is jelent.”

Az edzésen elért időeredmények ráadásul még ennél is nagyobb különbségről árulkodnak. Lewis Hamilton leggyorsabb ideje az FP1-en 1:24,178 volt, míg tavaly Max Verstappennek csak 1:35,077-re futotta.

Még több F1 hír:

Hamilton így fogalmazott: „Igen, teljesen eltér. Tavaly még teljesen új volt az aszfalt, és szerintem az olaj is előjött, előtte pedig letakarították. Emiatt nem is igazán tudom, mire számítottam, amikor kimentem ma a pályára. Viszont hűha, sokkal komolyabb most a tapadás, mint azelőtt bármikor!”

„Nem semmi, mekkora most, de ez jó dolog. Így már sokkal inkább élvezetes vezetni a pályán, akárcsak a korábbi időszakban.” Ezek a feljavult körülmények azonban mégis jelentősebb fejfájást okoztak a pilótáknak és a csapatoknak, mivel az autók beállításai még messze voltak az ideálistól.

„Most már normális a tapadás szintje, és szerintem ez az egyik legtapadósabb aszfaltcsík most a naptárban, ez tehát nyilvánvalóan sokkal élvezetesebbé teszi az egészet. Emiatt azonban másfajta megközelítés kell az autó beállításai terén, és a nap folyamán elég sokat is kellett alkalmazkodnunk” – magyarázta Valtteri Bottas.

„Ma ez volt a fő feladat: alkalmazkodni és megtalálni az egyensúlyt. A kezdőpont még kicsit messze volt, de gondolom, ez a többieknél sem volt másként. A második edzésen azonban már jól éreztem magam, és nem voltak jelentősebb problémák az autóval. Úgy hiszem, erős hétvégénk lehet.”

Így alakult a második szabadedzés Törökországban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc: Versenyképesek vagyunk, de nem szabad elragadtatnunk magunkat!
Következő cikk Horner: Max alulkormányzottságát megoldják, a Mercedes kényszerből cserélhetett motort

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország