Pierre Gasly különleges küldeményt kapott nemrég

A francia pilóta, Pierre Gasly nemrég talán egy kicsit megkésett, de annál szebb karácsonyi ajándékot kapott egy olajfestmény formájában, amely az emlékezetes 2019-es Brazil Nagydíjon elért második helyét ábrázolja.

Pierre Gasly, Toro Rosso, 2nd position, celebrates with his trophy on the podium

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Gasly a tavaly előtti szezont még Daniel Ricciardo helyetteseként kezdte meg a Red Bullnál, de 12 futam után vissza kellett térnie a Toro Rossóhoz, mivel a teljesítménye nem érte el a csapat által elvárt szintet.

Az elküldése után nyolc futammal azonban Gasly hatalmas eredményt tudott elérni azzal, hogy meglepetésre megszerezte a második helyet Interlagosban. Akkor Lewis Hamilton ütközött Gaslyt a Red Bullnál váltó Alex Albonnal, így a francia a második helyen találta magát a későbbi győztes, Max Verstappen mögött.

Ezt a pozíciót végül sikerült is neki megtartania egészen a kockás zászlóig, a befutó pedig szenzációsra sikeredett, hiszen az utolsó körben az utolsó kanyarból kigyorsítva Hamilton még megpróbálta elkapni ellenfelét, de a célvonalig tartó gyorsulási versenyt Gasly és a Toro Rosso nyerte.

Még több F1 hír:

Ez volt a fiatal pilóta első F1-es dobogója, és érthetően ő és az egész csapat is hihetetlen örömmámorban tört ki akkor. Minden bizonnyal sok emléke van arról a napról, de nemrég kapott egy újabbat, amelyet ráadásul a falra is feltehet, hiszen egy szenzációs festményről van szó a francia művész, Rémi Bertoche-tól.

Ezen az látható, ahogyan Hamilton megpróbálja megelőzni Gaslyt az utolsó métereken, de a Honda-motornak köszönhetően kitarott a Toro Rosso, így a britnek be kellett érnie a harmadik hellyel.

A futam után akkor a következőképpen reagált Gasly a csodaszámba menő eredményére: „Ez életem legjobb napja. Gyerekként arról álmodozol, hogy az F1-be kerülsz, és amikor megtörténik, akkor az válik életed legjobb napjává. Aztán elkezdesz az első dobogódról álmodozni.”

„Amikor visszatértem a Toro Rossóhoz, magamon kezdtem dolgozni folyamatosan, próbáltam buzdítani a csapatot, amennyire csak lehetett, és igyekeztem minden lehetőségből a legtöbbet kihozni.”

 

„A mai nap egyszerűen így alakult, de már előtte is erős versenyt futottunk. Egész hétvégén jónak éreztem az autót, és kontrolláltam a távolságot a mögöttem lévőkhöz képest. Amikor először a Ferrarival kezdtem harcolni, arra gondoltam, hogy ez hasonlít Bahreinre 2018-ból, amikor negyedikek lettünk.”

„A vége nagyon kemény volt, és elképesztő, hogy meglett az első dobogós helyezésem. Intenzív volt. A pódium lebeg a szemem előtt, közben pedig egy világbajnok nyomja neki mögöttem. Igyekeztem a lehető legjobban védekezni, tövig nyomtam a gázt, és reméltem, hogy a motor minden egyes lóerőt megad nekem.”

„Nyomtam az előzés gombot. Láttam az első szárnyát, és arra gondoltam, hogy csak ne előzzön meg a vonalig. Nagyon mérges lettem volna, ha sikerül neki. Mindenképp meg akartam tartani azt a második helyet” – nyilatkozta boldogan még az akkori futam után Gasly.

A Ferrarinál nem lesz első számú pilóta idén


A Ferrari rövidfilmje Leclerc-rel a főszerepben!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezekkel a módosításokkal kerekedne a Red Bull a Mercedes fölé
Következő cikk Key alig várja, hogy újra Ricciardóval dolgozhasson

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország