Piero Ferrari: Vettellel véget ért a házasságunk – elhintette Sainz érkezését is

A Scuderia Ferrari alelnöke, az alapító Enzo Ferrari fia is megszólalt a Sebastian Vettellel kapcsolatban, és elmondta, hogy sokkal szebb történet is lehetett volna a Ferrari, és a német világbajnok kapcsolata.

Piero Ferrari with Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Piero Ferrari elismerte, hogy Sebastian Vettel, és a Ferrari kapcsolata nem úgy alakult, ahogyan arra a felek számítottak, amikor 2014-ben eldöntötték, hogy közösen folytatják a kalandjukat a Forma-1-ben.

2014-ben Vettel a Red Bullnál kikapott Daniel Ricciardotól, miután 2010, és 2013 között sorozatban négy világbajnoki címet nyert. 2014 a Ferrari történetének egyik legnagyobb csalódása volt, és Vettel vette át Alonso helyét, akivel a céljuk a csapat újraépítése volt.

2015 jobban alakult, és Vettel 3 győzelmet is aratott, azonban 2016 ismét csalódást keltően alakult, és nem tudtak futamot nyerni. 2017-ben az aerodinamikai szabályváltozások után ismét erősnek tűnt a Ferrari, azonban sorozatos hibák után Vettelben 2020-ra megrengett a Ferrari bizalma, 2019-ben csapattársa, Charles Leclerc rendszeresen jobban teljesített nála.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000 spins out

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000 spins out

Fotó készítője: Jerry Andre / Motorsport Images

Piero Ferrari a Quattroroute szervezésében beszélt a Forma-1 születésének 70. évfordulójának alkalmából, és megosztotta saját véleményét is Vettel, és a Ferrari szakításával kapcsolatban.

„Véget ér a közös kapcsolatunk Vettellel, több okból is, az ő, és a csapat részéről is. Már nem volt jó a közös kapcsolatunk, ezért elválunk: mint egy házasság, amely véget ért.”

„Nem a legjobb pilótáról, vagy a legjobb autóról van itt szó. Én mindig is hittem Sebastianban, mert fantasztikus versenyei is voltak nálunk, de nem tudom, hogy vagy ő nem értette meg az autót, vagy mi nem értettük meg rendesen őt, de ilyen dolgok elő szoktak fordulni.”

Még több F1 hír:

„Ez nem az az időszak most, hogy bárki nyakába varrjuk a felelősséget. Ez egy gyönyörű történet, amely sokkal szebb is lehetett volna, de most véget ér.”

Piero Ferrari elhintette azt is, hogy Carlos Sainz fog érkezni Vettel helyére:

„Szerintem jó döntés Leclercet támogatni, mert rendkívül tehetséges, és intelligens pilóta, aki a Ferrari Driver Academy-ben nőtt fel. Hogy még egy fiatal pilótánk legyen? Én boldogan támogatom ezt is, de nem egy olyan pilótával, aki a Formula 2-ből érkezik. Talán egy olyan pilóta, akinek már van pár éve tapasztalata sokkal jobb lenne.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Webber: Az F1 az egyik legnehezebben újraindítható sport a járvány alatt
Következő cikk Ralf Schumacher szerint Micknek jó esélye van Vettel helyére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország