Piero Ferrari a Ferrari múltjáról, Laudáról és Schumacherről

A Ferrari-alapító Enzo Ferrari fia, Piero Ferrari a Ferrari Forma-1-es múltjáról beszélt, illetve többek között arról is, hogy mennyire ábrázolták hitelesen az amerikai filmekben az édesapját és Niki Laudát.

Michael Schumacher, Ferrari F1 2000, World Champion

Michael Schumacher, Ferrari F1 2000, World Champion

Sutton Images

Néhány nap múlva lesz 70 éve annak, hogy elindult a Forma-1-es bajnokság: a száguldó cirkusz 1950. május 13-án indult Silverstone-ban, a következő versenyen pedig már a Ferrari is indult, így a maranellói istálló az egyetlen gárda, amely az F1 összes szezonjában indult.

A Ferrari-alapító Enzo Ferrari fia, Piero Ferrari idézte fel az emlékeit az olasz La Stampának a régebbi versenyekről, versenyzőkről, illetve arról, hogy mennyire voltak hitelesek az ábrázolások a hollywoodi filmekben.

„70 évvel ezelőtt, május 13-án indult a Forma-1 Silverstone-ban. A Ferrari a következő versenyen debütált, és ezzel a Ferrari az egyetlen csapat, amely a bajnokság összes szezonjában részt vett.”

Piero 1945-ben született, így ő azon kevesek egyike, akik már a Forma-1 korai időszakában figyelemmel követhették a történteket.

„Gyerekkoromban édesapám gyakran elvitt, hogy megnézzük a versenyrészleg autóit. De az első emlék, ami eszembe jut, az az 1961-es monzai verseny. Phil Hill tudott nyerni, ezzel ő lett a világbajnok, viszont mészárlás is volt a versenyen.”

További híreink:

„Von Trips lement a pályáról a Parabolicánál, és a nézők között kötött ki. De mégsem szakították félbe a versenyt. Én csak később tudtam meg, hogy megtörtént az incidens, amikor a rádiót hallgattam, miközben hazafelé mentünk az autónkkal. Az ilyen dolgok ma már elképzelhetetlenek.”

„Két világbajnokkal jöttem ki nagyon jól: Niki Laudával és Jody Scheckterrel. Két különböző, de egyaránt okos karakter. Nem csak a versenyzésben voltak tehetségesek, így tudtak sikeres üzletemberré válni.”

És hogy milyen kapcsolatot ápolt Enzo Ferrari az erős karakterekkel?

„Nem volt könnyű a dolog. Ezt bizonyítani is tudom, mivel én voltam a közvetítő a felek között. Édesapám nagyra tartotta Nikit, viszont csalódott volt, amikor távozott a csapattól. Nem számított erre.”

„A Rush-hoz hasonlítva (szerk.: magyar címén Hajsza a győzelemért) a valódi Niki Lauda kedvesebb volt, mint a filmben bemutatott karakter. Tényleg egy nagyon sokat követelő és akadékoskodó versenyző volt, viszont tudta, hogyan kell ironikusnak lenni a pályán kívül.”

Niki Lauda, Ferrari 312T2

Niki Lauda, Ferrari 312T2

Fotó készítője: Motorsport Images

„Például Gilles Villeneuve, aki helyette érkezett, tisztán ösztönösen volt gyors. Szükségtelen kockázatot vállalt, viszont egy különleges tehetség volt.”

Enzo Ferrari az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyt feldolgozó filmben is szerepelt, Piero pedig erről is elmondta a véleményét.

„Eltekintve attól a ténytől, hogy édesapám nem volt ott a Le Mans-i versenyen, és hogy Franco Gozzit alacsony és kopasz embernek ábrázolják, miközben magas volt és sok haja volt, rendben van a film. A film nem a Ferrari ellen irányult, bár ez volt az első Le Mans-i verseny, amelyet a Ford nyert.”

A 80-as és a 90-es években többnyire a McLaren és a Williams dominált, viszont a Ferrari többek között Michael Schumacher segítségével az ezredforduló idején vissza tudott kerülni a csúcsra: 1999 és 2004 között konstruktőri bajnokok lettek, 2000 és 2004 között pedig Schumacher nyerte a világbajnoki címet. Piero Ferrarit arról kérdezték, hogy mi volt a fordulópont.

„Michael egy kiváló profi volt, kivételes versenyzői tehetséggel. Minden részletet tudni akart, mindig Maranellóban volt. Szóval egész évben teszteltünk, és a hozzájárulása kritikus fontosságú volt.”


A Forma-1 játékjogainak birtokosa, a Codemasters kiadott egy remek in-game videót az F1 2020-ról, benne az átalakított Zandvoorttal, mely a Holland Nagydíjnak ad otthont.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lewis Hamilton szívesen zenélne visszavonulása után, és Billie Eilisht nagyszerű embernek tartja
Következő cikk Ezt tudták felmutatni Schumacher csapattársai a Benettonnál: beszédes számok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország