Forma-1 Abu Dhabi Nagydíj

Piastrinak az időmérő előtt egy köre sem volt, ahol ne hibázott volna

A McLaren Forma-1-es pilótája, Oscar Piastri örül az Abu-Dzabi Nagydíj időmérő edzésén szerzett harmadik helyének, elsősorban azért, mert az időmérőig "egy tiszta köre nem volt". A versenyen azonban nem tudja, mi lesz.

Oscar Piastri, McLaren

A McLaren a szabadedzéseken Abu-Dzabiban nem tűnt pokolian erősnek, azonban a Red Bull mögötti bolyból csak ők voltak azok, akik két pilótával tudták magukat képviseltetni az időmérő utolsó szakaszában.

Az első mért körök után ki is bérelték maguknak a második és harmadik helyet Norris-Piastri sorrendben, a második mért körön pedig Norris hibázott, a javító Piastri pedig elvette tőle a második pozíciót, hogy aztán mindkettejüket megelőzze Charles Leclerc.

Ezzel az ausztrál újonc élete első szezonjának utolsó futamán a harmadik rajtkockából indulhat, már amennyiben nem találják bűnösnek a versenybírók, a Q3 végén ugyanis feltartásgyanús szituációba keveredett. Mindenesetre így értékelt az edzést követően:

„Nehéz edzés volt, az egész hétvége nagyon szoros volt. Kicsit bele is maszatoltam párszor, pedig a tempónk megvan. Az utolsó körömben is volt egy kisebb hiba, de elég komoly utolsó kanyar kellett volna, hogy az élen végezzek. Szóval ezzel is elégedett vagyok, nagyon gyors a hétvégén az autó, jól javítottunk Vegas után, örülök, hogy megint az első háromban vagyok.”

„A szabadedzésen végig megvolt a tempó, de pár nagy hibát minden körben vétettem, szerintem úgy vágtam neki az időmérőnek, hogy egy tiszta lapom nem volt egész hétvégén, szóval igen, kicsit megnehezítettem a saját dolgomat. A Q1 csúnya volt, a Q2-ben végre összekaptam magam, aztán a Q3-ban már elég jó voltam, nekem jó ez. Szoros volt, de nem elég szoros.”

A versenyen az esélyeit így latolgatta: „Nem tudom mi lesz, de szerintem senki sem. A helyzet az, hogy szerintem senki sem tudott öt körnél megtenni többet egyhuzamban a hétvégén, szóval érdekes lesz megnézni, hogy alakulnak a dolgok holnap.”

Az időmérő összefoglalóját itt tudjátok elolvasni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc attól félt, hogy Sainzhoz hasonlóan ő is kiesik a Q1-ben
Következő cikk Norrist nagyon frusztrálja, hogy "minden szombaton s**r munkát végez

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország