Piastri versenymérnöke utasítására fittyet hányva hajtotta végre a döntő előzést
Oscar Piastri elmondta, hogy a Charles Leclerc elleni előzését éppen azok után vitte véghez, hogy a versenymérnöke arra kérte őt, óvatosan bánjon a még friss abroncsaival.
Az ausztrál pilóta a 20. körben szánta el magát az előzésre, nem sokkal azok után, hogy ő és Leclerc is teljesítette egyetlen tervezett kiállását. A manővere sikerrel zárult, majd pedig hosszú körökön át komoly nyomást kellett kiálljon, hogy végül övé lehessen a futamgyőzelem.
Piastri már a pódiumceremónia előtti lihegőben azt mondta Leclerc-nek, hogy 50/50 volt az esélye annak, hogy a bátor előzési kísérlete végén az 1-es kanyar gumifalában köt ki a McLarennel.
Később aztán elmagyarázta, miért érezte az egyetlen lehetőségének a kockázatos előzést, és azt is felfedte, hogy Tom Stallard versenymérnök arra kérte őt, hogy az etapja elején óvja a gumikat, mert nem akartak úgy járni, mint a közepes keveréken.
„A bokszkiállás után volt egy kockázatos lehetőség, és tudtam, hogy meg kell azt ragadnom. Ez nyerte meg nekem a futamot. Kissé sajnáltam a mérnökömet, mert az első etapon is keményen próbáltam nyomni, de ennek az lett a vége, hogy megfőztem a gumikat. A mérnököm tehát a rádióban azt mondta, hogy most legyek óvatosabb.”
„Én viszont a következő körben teljesen figyelmen kívül hagytam ezt és bevetődtem a belső íven… Azon a ponton úgy éreztem, hogy ha lemaradok kicsit és megvárom, amíg Charles elkezd szenvedni a gumikkal, akkor talán sosem lesz esélyem, mert talán el sem jön az a pont. Úgy voltam vele, hogy akkor csak a második helyre van esélyünk.”
„Ha nem ragadom meg azt az alkalmat, akkor sosem lesz második. Le a kalappal Charles előtt. Rendkívül fair módon versenyzett. Talán azt hitte, egyenesen a bukótérbe megyek, de még én is meglepődtem azon, hogy be tudtam venni a kanyart. Kockázatos, elszánt manőver volt, de erre volt szükségem, ha nyerni akartam” – magyarázta Piastri.
Ezzel persze még nem nyerte meg a versenyt, hiszen Leclerc a következő közel 30 körben ugyanott próbálta őt visszaelőzni, Piastri viszont remekül védekezett, mielőtt az utolsó körökben sikerült neki DRS-távolságon kívülre kerülnie.
„Nagyon nehéz volt olyan sokáig elviselni a nyomást. A vezetés megszerzése a munka nagyjából 40 százalékát jelentette, de tudtam, hogy a megtartása lesz a maradék 60. Tudtam, hogy elég sokat kivettem a gumikból az előzéshez, és tudtam, ennek milyen hatása volt az első etap során, így csak reméltem, hogy a tiszta levegő a segítségemre lesz.”
„Ez vélhetően így is volt, de nyilván sok időt veszítesz, ha nem nyithatod a DRS-t, így rendkívül stresszes feladat volt magam mögött tartani Charles-t. Egyetlen hibát sem véthettem. Így is volt pár, de egy ilyen pályán lehetetlen ezt elkerülni, amikor mindent beleadsz. Szerencsém volt, hogy nem hibáztam nagyokat. Szerintem ez volt az egyik legjobb versenyem valaha” – zárta gondolatát a most már kétszeres futamgyőztes.
Közvetlenül a leintés után pedig azt méltatta, milyen hatalmas fejlődést ért el a csapata a tavalyi év eleje óta.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.