Piastri túl jó – „Egy kétéves terv volt”

Az olasz Prema csapata eredetileg két évre tervezett Oscar Piastrival a Formula 2-ben, de aztán hamar ráébredtek arra, hogy az ausztrál gyorsabban tanul, mint azt várták.

Oscar Piastri, Alpine F1

Oscar Piastri, Alpine F1

Mark Sutton / Motorsport Images

Piastri túlszárnyalta a Prema várakozásait azzal, hogy 2021-ben újoncként rögtön megnyerte az F2-es bajnokságot. Rene Rosin csapatfőnök szerint eredetileg úgy készültek, hogy még idén is együtt fognak dolgozni, de aztán rá kellett jönniük, hogy a 20 éves pilóta már egy lépéssel előttük jár.

„Mindig egy kétéves tervről van szó, de pár forduló után már tudtuk, hogy beérett. Arra számítottunk, hogy elöl lesz majd, de arra talán nem, hogy a bajnoki címért fog küzdeni” – nyilatkozta a Formula 2 hivatalos weboldalának.

„Nagyon hamar megszokta az autót, már egyből az első tesztet követően.” Amikor pedig elérkeztünk a szezon végéhez, Piastri lett a harmadik pilóta a sorozatban Charles Leclerc és George Russell után, akinek egyből sikerült megnyernie azt. Arról nem is beszélve, hogy az azt megelőző két évben szintén bajnokságot nyert.

Még több F1 hír:

„2021-ben újabb lépést tett előre a pályán és a magabiztosság terén is” – mondja Rosin. Piastri főként az időmérőkön volt lehengerlő, hiszen egymás után ötször kezdhette meg a főfutamot az első rajtkockából.

„Ő sosem pánikol, nem aggódik, mindig hallgat arra, amit mások mondanak neki és megpróbál alkalmazkodni. Nyugodt személyiség, technikai oldalon is erős, és könnyű vele dolgozni. Emellett pedig nagyon gyorsan tanul, elkötelezett és mindent meg akar érteni” – méltatta pilótáját a csapatvezető.

Piastrira 2022-ben viszont egy „üres” év vár, hiszen a bajnoki címe miatt már nem versenyezhet az F2-ben, az F1-ben pedig nem volt neki hely. Az Alpine azonban hivatalos tartalék- és tesztpilótának nevezte őt ki, így elég valószínű, hogy idén szerepet kaphat majd néhány szabadedzésen.

Räikkönennek kicsit fura kapcsolata volt Alonsóval

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: meg akartam mutatni, mire vagyok képes
Következő cikk A Williams rövid távon problémákra számít a szélcsatornás szabályok miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország