Forma-1 Las Vegas-i Nagydíj

Piastri: többet érdemeltünk egy 10. helynél

Oscar Piastri szerint a McLaren tempója sokkal jobb volt annál, hogy a 10. helyen érjen célba, de szerinte a rajtpozícióján és a rossz stratégiáján ment el a versenye, nem a Lewis Hamiltonnal történt ütközésben.

Oscar Piastri, McLaren MCL60, Lewis Hamilton, Mercedes F1 W14, Daniel Ricciardo, AlphaTauri AT04

A McLaren az idei talán legrosszabb versenyhétvégéjét teljesítette Las Vegas-ban, miután a Q1-es időmérős kiesésük után a vasárnapi versenyen Lando Norris előbb a falban, majd a kórházban találta magát, Oscar Piastrinak pedig egy 10. hellyel kellett beérnie, miután az eleve rossz stratégiáján még a biztonsági autós fázis is tovább rontott.

Piastri a mezőny végéről rajtolva Lando Norrisszal együtt szépen zárkózott fel a pontszerző helyek közelébe, amikor éppen a tervezett kerékcserék előtt összeütközött a hátsó egyenes végén Lewis Hamiltonnal – a balesetben mindketten defektet kaptak.

„Elég béna kis baleset volt” – nyilatkozta Piastri többek között a Motorsport.com-nak. „Egyikünk sem kötelezte el magát olyan agresszíven támadás mellett, majd az utolsó pillanatban mindketten ugyanoda próbáltuk húzni az autót, és középen találkoztunk, amiből lett a defekt.”

A defektjét követően 16. körben Piastri a kemény gumiról keményre váltott, de az elnyújtottra tervezett középső etapját a biztonsági autós fázis húzta keresztbe, ami arra kényszerítette, hogy a 4. helyet feladva kiessen a pontszerző helyek közül. Az ausztrál pilóta végül a verseny leggyorsabb körét is megfutva csak a 10. helyet tudta elcsípni a brutálisan visszaeső Pierre Gasly megelőzésével.

„Valószínűleg igen” – mondta a Motorsport.com felvetésére, miszerint egy másik stratégiával jobb eredményt érhetett volna el.

„A biztonsági autós fázis azoknak volt tökéletes, akik a közepeseken rajtoltak és elnyújtották az első etapjukat. Példának ott van Ocon, és ilyenkor azt kívánom, hogy bárcsak ne létezne a két keverékkel kapcsolatos szabály, mert szerintem simán magam mögött tudtam volna tartani mindenkit a 4. helyért.”

„Meglepett, hogy milyen jó volt a tempónk. Az időmérő egyébként sem volt reprezentatív, de az időmérőről a versenyre rengeteg változás volt. Azt hittük, hogy a Williamsek gyorsak lesznek, de végül nem voltak. Szerintem egy 10. helynél azért többet érdemeltünk” – mondta Piastri, aki azért azt is elismerte, hogy az eredeti stratégiájuk a biztonsági autó nélkül nem garantálta volna a pontszerzést.

„Érdekes lett volna látni, hogyan működik az egykiállás, de lehet, hogy végül ugyanúgy tehetetlenek lettünk volna, mint Gasly. Nem csak nekünk, de másoknak is elrontotta a versenyét a safety car.”

Russell elismerte, hogy nem látta Verstappent, amikor ráhúzta az autót.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappennek szólt oda Hamilton a Las Vegas-i Nagydíj után?
Következő cikk Alonso: azt hittem, vége a versenyemnek, amikor menetiránnyal szemben álltam

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország