Piastri: Szerintem a Csou ellen irányuló kritikák nem korrektek

Az utóbbi évek egyik legnagyobb tehetségeként tartják számon Oscar Piastrit, aki rögtön az első szezonjában képes volt megnyerni az F3-at, míg most az F2-es bajnokságot vezeti. A fiatal ausztrált most az érzéseiről, illetve kínai versenytársáról faggatták.

Oscar Piastri, Reserve Driver Alpine F1

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A napokban dőlt el, hogy az Alfa Romeo teljesen új felállással vág neki a 2022-es idénynek, hiszen Valtteri Bottas leigazolása mellett a nagy anyagi támogatással érkező kínai Csou Kuan-jü szerződtetéséről döntöttek az alakulatnál.

Oscar Piastrit egy időben szóba hozták az Alfa Romeóval, és most a fiatal tehetséget arról faggatták, hogy beszélt-e a csapattal korábban. „Személyesen nem, hogy a menedzsmentem így tett-e vagy sem, hogy őszinte leszek, nem tudom.”

Piastri menedzsere az egykori Forma-1-es pilóta, Mark Webber, Frederic Vasseur pedig elismerte, hogy „mint minden elérhető versenyző”, úgy Piastri szerződtetéséről is tárgyaltak - igaz, csak felületesen.

„Én személy szerint nem beszéltem senkivel az Alfánál. Kezdettől fogva tudtam, hogy erre nagyon kevés az esély, szóval igen, soha nem voltam igazán biztos benne, hogy ez meg fog történni” – tette hozzá az F2 éllovasa.

Még több F1 hír:

„Természetesen szerettem volna ott lenni az F1-es rajtrácson, de azt hiszem, reálisan nézve, ahogy mondtam, mindig is bonyolult lett volna, hogy megpróbáljuk megoldani ezt.”

„Nyilvánvaló, hogy az Alpine nagyon rendes volt velem az elmúlt két évben, és sokat tettek a karrieremért, és hűséges akartam maradni hozzájuk. Ha az Alfa ülésnek reálisabb esélye lett volna, ki tudja, hogy a kapcsolatok megmaradtak volna-e vagy sem.”

 

„Természetesen szerettem volna a rajtrácson lenni, de nem vagyok csalódott a végeredmény miatt” – mondta el az Alpine-junior, aki a szabályok értelmében, abban az esetben, ha megnyeri az F2-es bajnokságot, jövőre már nem indulhatna a sorozatban.

Mint ismert, Csou Kuan-jü váltja Antonio Giovinazzit az Alfa Romeóban, és ez sokak számára nem volt szimpatikus döntés az alakulattól, hiszen a kínai pilóta a harmadik évét teljesíti az F2-ben, míg Piastri rögtön az újonc évében képes a bajnoki címért harcolni. Ennek ellenére az ausztrál szerint nem korrektek a megnyilvánulások a kínai pilótával szemben.

„Dolgoztam Csou mellett, elég sok időt töltöttem vele a gyárban, az edzőteremben is. Szóval igen. Azt hiszem, nyilvánvalóan elég sok negatívumot kapott a közösségi médiában, és szerintem ezek nagy része eléggé igazságtalan, hogy őszinte legyek.”

„Oké, mindannyian tudjuk, hogy némi anyagi támogatást hoz magával, de nem áll rosszul. 2. a bajnokságban, ugyanannyi győzelmet szerzett, mint én, és az év első felében ő vezette a pontversenyt. Egyáltalán nem eredménytelenül érkezik (az F1-be).”

„Szerintem nehéz dolga lesz Valtteri ellen, aki erős csapattárs lesz mellette, de izgatottan várom, hogy hogyan fog menni, és szerintem elég jó munkát fog végezni” – zárta le a gondolatait Piastri.

Wolff: Szaúd-Arábiában elővesszük a különleges motorunkat

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: fájdalmasan kevés pontot szereztünk az elmúlt három versenyen
Következő cikk Az Alpine nagyszerű futama: Ocon visszafizette Alonsónak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország