Piastri: nem tudtam, hogy Ricciardo egyáltalán szóba állna-e velem

A McLaren 2023-as pilótája, Oscar Piastri elismerte, hogy nagyon jól esett neki, amikor Daniel Ricciardo biztosította arról, hogy nem haragszik rá, amiért ő követi őt a wokingi alakulatnál.

Daniel Ricciardo y Oscar Piastri

Daniel Ricciardo és a McLaren kapcsolata a 2021-es Olasz Nagydíjon szerzett győzelmük ellenére sosem váltotta be az ahhoz fűzött várakozásokat, és másfél évvel az ausztrál bemutatkozása után arra jutottak, hogy egyik félnek sem áll érdekében a 2020-ban megkötött szerződésük harmadik évének teljesítése.

Miközben továbbra sem tudni, hogy Daniel Ricciardo talál-e magának helyet az F1-es mezőnyben 2023-ra, vagy pedig kiüli az évet, a McLaren már júliusban leszerződtette Oscar Piastrit az Alpine-tól, eredetileg ők is csak tartalékpilótai szerepkörbe, azzal a szándékkal, hogy legkésőbb 2024-ben így is ülést tudnának adni neki.

Pár napig nem lehetett tudni, hogy mennyire lett feszült a kapcsolat Piastri és Ricciardo között, miközben Piastri menedzsere és Ricciardo barátja, Mark Webber is kellemetlennek érezte a helyzetet, azonban a Holland Nagydíjon személyesen is elnézést kért Ricciardótól az ügy lefolyása miatt, Ricciardo pedig nem csak Webbert, de Piastrit is biztosította arról, hogy nem haragszik a lehetőséget megragadó honfitársára.

További híreink:

Piastri most az Ausztrál Nagydíj hivatalos podcastjében, az In the Fast Lane-ben ismerte el, ő is beszélni akart volna Ricciardóval, de aggódott a veterán pilóta reakciója miatt, és nagyon jól esett neki, hogy Ricciardo még nála is gyorsabban tisztázta a helyzetet.

„Nagylelkű volt Danieltől, hogy velem is felvette a kapcsolatot” – mondta a 21 éves pilóta. „Én is beszélni akartam vele, de úgy, hogy éppen egy versenyhétvégén volt, őszintén, nem tudtam, hogy egyáltalán szóba állna-e velem.”

„Sokat törtem magamat azzal kapcsolatban, hogy mit is kéne mondanom, de ő gyorsabb volt nálam. Daniel egy igazi profi. Eddig is tiszteltem, de a reakciójával még nagyobbra nőtt a szememben.”

„Nekem nagyon sokat segített a tudat, hogy nem haragszik rám. Ha én is olyan sikereket érek majd el a pályafutásom során, mint ő, elégedett is leszek.”

Váratlan helyen kaphat ülést Daniel Ricciardo 2023-ra – sajtóhír

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért nem biztos, hogy 2023-ban is a Red Bull oldaldoboza lesz a mérvadó a mezőnyben
Következő cikk Brawn a tervek szerint a szezon végén háttérbe vonulhat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország