Piastri majdnem falnak ment a Cunoda elleni előzésénél, míg Norris elégedetlen...

Felemás érzésekkel távoznak Monacóból a McLaren pilótái, hiszen míg Lando Norris elégedetlen a száraz körülmények között mutatott tempójával, addig Oscar Piastri örül az újabb pontszerzésnek.

Lando Norris, McLaren and Carlos Sainz, Scuderia Ferrari

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Száraz körülmények között a McLaren még az AlphaTauri tempóját sem volt képes tartani, ami Lando Norris szerint nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve. A brit azonban örül a kettős pontszerzésnek, illetve annak, hogy legalább esőben gyorsak voltak.

„Igen, [elégedett vagyok] néhány dologgal. Bár őszintén szólva nem sok mindennel. A száraz pályán elég rossz volt a tempónk, elég lassúak voltunk, messze elmaradtunk az AlphaTauri tempójától” – kezdte az értékelését Norris.

„Megcsináltuk az extra bokszkiállást, ami valószínűleg szintén csak egy olyan dolog volt, amit felül kell vizsgálnunk. Nyilvánvalóan a kapott információk alapján mentem, de talán egy kicsit jobban meg kellett volna kérdőjeleznem, hogy nem kellett volna-e még egy-két kört várnunk, hogy aztán megnézzük, mennyire lesz vizes, mielőtt a kemény vagy az intermediate gumikra váltunk.”

„Talán 30 másodpercet vesztettünk ezzel, és ez egy könnyű két-három pozíciót jelentett a versenyben, mert a tempó az intermediate gumikon messze a leggyorsabb volt.”

A wokingi alakulat másik pilótája Ausztrália után ismét a TOP10-ben zárt, aminek érthető okokból nagyon örül. A verseny legszebb mozzanata Piastri szerint a Cunoda elleni előzése volt, amikor a határokat feszegette.

„Nagyon örülök, hogy az egy pontot érő 10. helyen végeztünk. Azt hiszem, Monacóban a 11. helyről indulva ez minden, amit remélhettünk. Szóval nagyon örülök ennek. Azt hiszem, nagyon jól sikerült a verseny.

Piastri ugyanott előzte meg Cunodát a futam során, ahol a csapattársa átugrotta az AlphaTaurit. Az előzés nedves körülmények között – és persze a szűk utcai pályát figyelembe véve – nem volt egyszerű, ráadásul az összecsapás pontért ment.

„Szép volt” – emlékezett vissza a pillanatra az ausztrál. „Egy pillanatig azt hittem, hogy a falnak megyek, amikor a jobb első blokkolt, de azt hiszem, akkorra már eléggé felszáradt a pálya, így még mindig maradt egy kis tapadás.”

„De úgy tűnt, Júki nagyon küzdött azon a ponton. Örülök, hogy sikerült ezt a manővert megvalósítanom. Aztán onnantól kezdve már csak arról szólt, hogy ne ütközzek falnak.”

Norris, ha a versenyt nem is élvezte túlságosan, annak felettébb örült volna, ha a futam végén kék zászlót lengettek volna az előtte haladó Verstappennek…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon: Nem szállhat el magától az Alpine a dobogó után
Következő cikk Bocsánatot kért a Ferrari Leclerc-től az időmérős bakiért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország