Forma-1 Japán Nagydíj

Piastri a 2. helye után: rég indultam az első sorból, de holnap próbálkozni fogok

Oscar Piastri életében először került az első sorba egy Forma–1-es időmérőn, ami még úgy is hatalmas teljesítmény tőle, hogy a McLarennek remekül megy a japán pályán. Az ausztrál versenyző érthető módon örült, vasárnap pedig nagyszerű rajtot venne.

Oscar Piastri, McLaren MCL60

Az már a hétvége legelején látszott, hogy Max Verstappen ellen nem igazán lesz esélye senkinek. A McLarenek ennek ellenére azért nem voltak messze tőle, bár az időmérő végére már ők is fél másodpercen kívülre kerültek. Piastri erre a hétvége megkapta a csapat szingapúri fejlesztéseit, és rögtön hozta is az autóban lévő teljesítményt.

Ennek eredménye pedig egy második pozíció lett a kvalifikáción, vagyis sikerült legyőznie Lando Norrist is. Piastri érthető módon boldogan értékelt a leintés után, de azért megjegyezte, hogy nem futott tökéletes köröket.

„Az első köröm nagyjából rendben volt. Elégedett voltam vele. Az utolsó sikánban viszont végezhettem volna jobb munkát is, de ettől még erős kör volt. Aztán a második gyorskörnél az első szektorban jól ment, aztán viszont már kevésbé. Emiatt tehát örülök a második helynek. Eddig ez egy remek hétvége a csapat számára.”

„Fejlesztéseket hoztunk az autóra, melyek egyértelműen gyorsak, és úgy gondoltuk, egész jó esélyeink lesznek ezen a pályán. Persze ettől még össze is kell rakni mindent. Összességében tehát boldog vagyok a második helyemmel, és azzal, hogy a csapat ennyire elölről kezdhet majd.”

Ami pedig a holnapi versenyt illeti, az ausztrál legutóbb az F2-es bajnoki szezonjában kezdhetett az első sorból egy futamot, és ennek kapcsán elmondta, hogy nem akarja visszafogni magát, így ha lesz lehetősége az élre törni az indulást követően, akkor meg fogja próbálni.

„Igen, hosszú idő óta ez az első alkalom, hogy az első sorból indulhatok, szóval klassz lesz. Csak egy autót kell majd megelőznöm, és igyekszem is megoldani” – zárta az interjút Piastri. Hogy a futamon mennyi esélyük lesz Verstappennel szemben, az persze jó kérdés.

A holland címvédő eközben maga sem számított ekkore erődemonstrációra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: nem tudtam, hogy ennyire jók leszünk
Következő cikk Lando Norris: Ez egy jó pozíció holnapra, boldog vagyok!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország