BRÉKING

Petrov: 15 millió, és újra bent vagyok a Forma-1-ben

Vitaly Petrov elmondta, amint megvan a szükséges szponzoráció, máris alá tudja írni az előszerződést egy Forma-1-es csapattal. Az orosz versenyző beszélt honfitársáról is, a jövőre debütáló Szergej Szirotkinról.

Petrov nem adja fel, és vissza akar térni a Forma-1-be. Szakított korábbi menedzserével, és azon dolgozik, hogy összeszedje a kellő pénzt. Nincs könnyű helyzetben, mert az állam Szirotkint tolja, és kérdéses, akarnak-e még egy oroszt a mezőnyben. Petrov szerint mindegy, hogy egy nagy cég, vagy több kisebb vállalat támogatja; a lényeg, hogy meglegyen a kellő összeg.

„Ez nem számít. Mindenki azt hiszi, hogy 30 millió dollárt kell találnod egy csomagban – nem ez a helyzet”- mondta Petrov az F1News-nak.

„Az összeget felbonthatod több részletre is. Ha ma találok 10-15 milliót, akkor azonnal alá tudok írni egy előszerződést, majd elkezdhetek készülni a következő szezonra. Ezzel részt vehetek a teszteken és még versenyezhetek is, majd a szezon közben kell megtalálni a fennmaradó részt. Szóval nem ez számít”- jelentette ki az orosz. „Ami engem illet, könnyebb volt, amikor egy nagy cég volt, és ez neki is jobb: nagy reklámfelületet kapna az autón. De ha három lesz, akkor legyen három.”

„Minden csapat szenved anyagilag, és mindenki tapasztalt pilótát akar – olyat, mely képes magával hozni némi támogatást is, különben ezek a csapatok előbb vagy utóbb csődbe mennek”- jelentette ki Petrov.

Kérdezték honfitársáról, a 18 éves Szirotkinról is, aki Szocsiban bemutatózott a Sauber C31-gyel.

„Szergej még csak el sem tudja képzelni, milyen nehézségekkel néz szembe. Az a legfontosabb dolog, hogy már jóval a szezon indulása előtt elkezdtek dolgozni, és esélye van arra, hogy megértse, mi az a Forma-1, belakja a sportot, látja, mi történik a paddockban, mivel mindenki ott dolgozik. Nekem nem volt erre esélyem”- mondta Petrov.

„Én februárban írtam alá a szerződésem, két nappal a tesztek vége előtt mentem el a pályára, amikor már másfél hónap eltelt a szezon előtti időszakból. Még csak arra sem volt időm, hogy realizáljam, mi az a Forma-1. Neki pedig van. Ami a korát illet... Na és, mi van akkor? Romain 23 évesen került be, de olyan sok balesete volt, hogy akár örökre kikerülhetett volna a bajnokságból. De szerencsére idővel újra alkalmazkodni tudott.”

„Az biztos, hogy fiatal, de nem hiszem, hogy mindez akadály lenne számára a bemutatkozásban. Az a legfontosabb, hogyan tud felkészülni, és az, hogy belülről fedezheti fel ezt a világot. Ez nagyon fontos.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sauber: a versenyzők jönnek-mennek
Következő cikk Prost: kezdetben lesznek megbízhatósági problémák az új motorokkal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország