Perezt nem zavarják Marko nyílt kritikái

Sergio Perez jelenleg a világbajnoki tabella 5. helyén áll, Helmut Marko pedig több alkalommal kijelentette már, hogy nem elégedett a mexikói teljesítményével. Perez most elárulta, egyáltalán nem bánja a Red Bull főtanácsadójának őszinteségét.

Sergio Perez, Red Bull Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Red Bull az idei évben új pilótafelállással vágott neki a bajnoki szezonnak, és eleinte úgy tűnt, hogy jó lóra tettek Sergio Perezzel, aki már megszerezte első győzelmét is a csapattal. A folytatás azonban nem alakult álomszerűen a mexikói számára, Helmut Marko pedig a médiában is hangot adott elégedetlenségének.

Úgy tűnik azonban, hogy Perez nem veszi rossz néven a felé irányuló kritikát, sőt inkább örül neki, hogy a csapat – főleg Helmut Marko – nyíltan áll hozzá, semmit sem titkolnak el előle, hiszen ebből képes tanulni.

„Amikor van egy rossz versenyem, ő mindig el fogja mondani, hogy valójában mit gondol” – jelentette ki Perez a Motorsport.com-nak Helmut Markóra utalva. „Azt hiszem, hogy ez egy jó dolog olyasvalakinek, aki annyi tapasztalatot gyűjtött a karrierje során, mint én.”

Még több F1 hír:

„Jó, hogy van valaki, aki egyenesen elmondja, hogy mit gondol arról, hol állsz. Nyilvánvalóan megvannak az információik, az összes adat hétvégéről hétvégére. Pontosan ismerik a pilótáik köridejeit.”

„A Red Bull nem tart vissza semmit. Ők elég nyíltak velem, valamint a médiával is, ami jó. De a legfontosabb dolog, hogy boldog vagyok, elégedetten mehetek haza hétvégéről hétvégére. Ez a legfontosabb dolog nekem.”

Newey: A télen elvégzett munka meghozta a gyümölcsét

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Van, amiben Vettel hasznát venné a közösségi médiának
Következő cikk Alpine: Spa nem a mi pályánk lesz, kissé idegesek vagyunk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország