Perezt „kicsinálták volna ezért 20 évvel ezelőtt”

Juan Pablo Montoya arról beszélt, hogy az Abu Dhabi Nagydíjon Sergio Perez által Max Verstappennek nyújtott segítséget nem fogadták volna túl jól az ő idejében.

Perezt „kicsinálták volna ezért 20 évvel ezelőtt”

A kolumbiai 2001 és 2006 között ment a Forma–1-ben, és a legtöbben vélhetően a kemény versenyzési stílusára emlékeznek, amellyel sokszor megnehezítette még Michael Schumacher dolgát is.

Perez a szezonzárón pedig hasonlóan keményen védekezett Lewis Hamilton ellen, amikor a hétszeres bajnok felért mögé az első etapja végén. Az év egyik legjobb csatáját szolgáltatták ők ketten, mindez pedig lehetővé tette Verstappennek, hogy minimálisra csökkentse a lemaradását a futam azon szakaszában.

A mexikói hősies mutatványát sokan kihangsúlyozták pozitív értelemben, Montoya azonban most egy kicsit másfajta megközelítést alkalmazott. A végén persze a Red Bull örülhetett, mert Verstappen lett a világbajnok, aki nem is felejtette el kihangsúlyozni csapattársa szerepét ebben.

Még több F1 hír:

„Vicces, hogy az emberek hogyan tekintenek erre. Egek, nagyon jó, hogy Checo is részese volt ennek, és tudott segíteni Maxnak. Szerintem is kiváló munkát végzett” – mondta a Motorsport TV-nek.

„20 évvel ezelőtt, ha a második számú ezt csinálta volna, kicsinálták volna érte. Ha például Rubens (Barrichello) bármikor is segített Mihcaelnek (Schumacher), akkor mindenki azt kérdezte, hogy miért csinálta, miért adott fel egy győzelmet, egy pozíciót?”

„Nagy dráma lett olyankor belőle, míg manapság még értékelik is, ha egy csapattárs ennyire önfeláldozó, de persze ezek csak különböző nézőpontok.” Amikor megkérdezték tőle, hogy mi okozhatta ezt a változást az utóbbi években, Montoya így felelt: „Nem tudom, elég őrületes.”

 

„Igazából, ha Maxnak szurkoltál, akkor azt gondoltad, hogy amit Checo csinált, az szenzációs volt, mert segített neki. Ha viszont Lewist támogattad vagy semleges voltál, akkor talán megkérdőjelezted, hogy miért szólt bele a dologba.”

„Igen, versenyezni próbálsz, de olyan módon, hogy igyekszel hátráltatni a másikat, Lewis pedig tudta, hogy nem kockáztathat sokat, mert ha ütköznek, akkor talán egy versenybalesetet ítélnek, ezzel pedig a Red Bull számolt.”

„A Red Bull minden kártyát kihasznált, hogy megszerezze a címet, és a végén sikerült is nekik” – zárta mondandóját a Williams és a McLaren korábbi pilótája.

Idén is megajándékozták egymást a pilóták

megosztás
hozzászólás
Marko fel van háborodva az F1-es korhatárral kapcsolatban
Előző cikk

Marko fel van háborodva az F1-es korhatárral kapcsolatban

Következő cikk

Alesi: A Ferrari pilótáival bajnok lett volna a Mercedes

Alesi: A Ferrari pilótáival bajnok lett volna a Mercedes
Hozzászólások betöltése