Pereznek „nemigen volt terve” a Brit Nagydíjra az elszúrt szombat után

A Red Bull versenyzője szörnyű silverstone-i hétvégén van túl, miután idén másodszor maradt pont nélkül. A leggyorsabb kört ugyan ő jegyezte, de a top 10-en kívül, így még ennek az apróságnak sem örülhetett, úgyhogy inkább elfelejtené az utóbbi napokat.

Pereznek „nemigen volt terve” a Brit Nagydíjra az elszúrt szombat után

Sergio Perez a szombati sprintkvalifikáció során forgott meg, majd pedig fel is adta a futamot, vasárnap aztán csak a bokszutcából vágott neki a viadalnak. Aztán egészen a nyolcadik helyig jött fel, de a végén a csapata kihívta, hogy elvegyék az egy bónuszpontot Lewis Hamiltontól.

Az utolsó körökben ráadásul még Kimi Räikkönennel is volt egy kisebb összeakadása, így csak a 16. helyen látta meg a kockás zászlót. Amikor a leintés után megkérdezték tőle, milyen volt a versenye, ő érthető módon nem tudott sok pozitívumról beszámolni.

„Trükkös volt, és nem tudtunk olyan ütemben haladni, ahogyan azt terveztük. Nehéz helyzetben voltunk az abroncsokkal, és amikor beértem DRS-távolságba, nem igazán tudtam mit csinálni. A hetedik hely talán lehetséges volt ma.”

Még több F1 hír:

„Fernandót mindenképpen elkaphattam volna, ha lett volna még pár köröm. Utána azonban taktikai okokból megálltunk a leggyorsabb körért. Összességében viszont ezt a hétvégét el kell felejtenünk, és erősebben kell visszatérnünk.”

A mexikói a versenyen végül háromszor állt ki kerékcserére, de vélhetően nem így tervezték, sőt, igazából nem is tervezték sehogy sem. „Nemigen volt tervünk, hogy őszinte legyek. Nyitottan álltunk hozzá, de amint forgalomba kerültem, megérte megpróbálni valami eltérőt.”

„Ettől függetlenül most sokat veszítettünk a bajnokságban, úgyhogy most keményen kell dolgoznunk, és minél jobban fel kell készülnünk Magyarországra” – mondta Perez, aki a Räikkönennel való ütközésről is beszélt kicsit.

„Szerintem túlságosan is optimista volt. Nagyon későn fordult be a 15-ösbe, én a külső íven megelőztem őt, majd pedig a 16-osnál már én voltam belül, ráadásul előtte is, ő pedig megpróbált mellettem maradni.” Perez viszont nem gondolta úgy, hogy büntetést érdemelt volna a finn manővere. „Versenybaleset volt” – mondta.

Bottas érezte, hogy valami történni fog Hamilton és Verstappen között

megosztás
hozzászólás
Räikkönen nem neheztel Perezre, de csalódott

Előző cikk

Räikkönen nem neheztel Perezre, de csalódott

Következő cikk

A Ferrari nem vár győzelmi esélyeket a Magyar Nagydíjon

A Ferrari nem vár győzelmi esélyeket a Magyar Nagydíjon
Hozzászólások betöltése