Pereznek fáj az elvesztett dobogó

Sergio Perez „fájdalmasnak” érezte, hogy lemaradt egy Forma–1-es dobogó lehetőségéről, miután a késői kerékcseréje miatt Daniel Ricciardóé lett a harmadik hely. Utólag persze rossz döntésnek tartja a történteket, de azért pozitívumok is voltak a futamában.

Sergio Perez, Racing Point

Sergio Perez, Racing Point

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Perez a 11. helyről kezdhette meg a futamot Imolában, de a jó rajtját követően sikerült átugrania hat autót is a közepeseken teljesített megnyújtott első etapja révén, aminek köszönhetően aztán már a negyedik helyen találta magát a bokszkiállása után.

A Racing Point aztán úgy határozott, hogy kihívja Perezt a biztonsági autó alatt, Ricciardo és a ferraris Charles Leclerc azonban kint maradtak a használt kemény abroncsaikon, hogy ezzel pályapozíciót nyerjenek.

Még több F1 hír:

A mexikói az újraindításnál veszített egy helyezést Danyiil Kvjattal szemben, és nem tudta átverekedni magát Leclerc-en az utolsó néhány körben, így pedig be kellett érnie a csalódást keltő hatodik hellyel a leintéskor.

Perez a futam után úgy nyilatkozott, hogy a második kerékcseréjének „nem volt értelme” akkor. „Nagyon későn jött a hívás, de a futam után mindig könnyű meghozni a megfelelő döntést. Ma nagyon nehéz volt előzni. Még nem beszéltem a csapattal. Biztos lesz rá valami magyarázatuk.”

„Ez egy fájdalmas, fájdalmas nap volt, mivel már szinte zsebben volt a dobogó. Ezt nehéz megemészteni. Szerintem ők is annyira csalódottak, mint most én. Egy csapat vagyunk, ezért együtt nyerünk és veszítünk. Visszanézve ma a rossz döntést hoztuk” – kesergett Perez az elvesztett pódium miatt.

A pilóta érzése szerint elég sok pozitívumot tudnak magukkal vinni a mai futamon nyújtott teljesítményük miatt, azt azonban elismerte, hogy rosszul érinti őket, hogy éppen a közvetlen riválisnak számító Renault-nak adtak ezzel egy harmadik helyet, hiszen elképesztően szoros a konstruktőri pontverseny.

Sergio Perez, Racing Point RP20

Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„A sok negatívum közül azért van néhány pozitív dolog is, amelyeket magunkkal tudunk vinni. Az első etap óriási volt, remek stratégia, remek döntések a csapattól. Sikerült olyan helyzetbe kerülnünk, mellyel lehetségessé vált a dobogó.”

„Ez azonban akkor is egy fájdalmas nap marad. A bajnokság szempontjából is ez a helyzet. Lényegében odaadtuk Ricciardónak azt a pódiumot.” A Racing Point ezzel a harmadik helyről az ötödikre esett vissza a csapatok bajnokságában.

A Renault és a McLaren is megelőzte őket, az utóbbi csapat ráadásul kettős pontszerzésnek örülhetett, mivel Sainz és Norris a hetedik és nyolcadik helyet kaparintották meg. A verseny után mindössze egyetlen pont választja el a három istállót egymástól négy futammal a szezon vége előtt.

A Mercedesnél még mindig van feljebb


#ThinkingForward Nico Rosberggel

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc: „Előre aláírtam volna ezt az ötödik helyet”
Következő cikk Albon: „Bizonyos szempontból nem volt ez egy rossz hétvége”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország