Perez: Nem tudtam már mit csinálni Hamilton mögött

A Sauber F1 Team mexikói versenyzője féktávon hibázott Lewis Hamilton és a McLaren mögött, ami sokba, egy kiesésbe került számára.Sergio Perez a kavicságyban landolt a manőverét követően.

Fotó: Sauber F1 Team
Sergio Perez:
„Nagyon rossz érzés kiesni, és egyértelműen csalódott vagyok emiatt. Szerintem egy nagyon jó versenyt is futhattunk volna a mai napon, de ez most nem valósult meg. Ott autóztam szorosan Hamilton autója mögött és meg akartam őt előzni. Nem akartam többet várni a lehetőségre, de meglepett, mivel másképp cselekedett a volán mögött, mint azt vártam. Kicsit későn hajtott ki az ívre, és már nem volt időm arra, hogy átmenjek a másik oldalra.”

„Ezt követően a hátsó kerekeim blokkoltak és már nem tudtam megfogni a gépet. Akkor már semmit sem tehettem a kicsúszás ellen, és csak utas voltam. Sajnos beragadtam a kavicságyban. Esélytelen volt a helyzet.”

„Sajnálom a csapatot a történtek miatt, miután valóban egy nagyon jó helyzetben voltunk a versenyt illetően. Nyilvánvaló, hogy én hibáztam, és ez az én felellőségem. Tanultam belőle.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING