BRÉKING

Pérez: A Ferrari sohasem volt opció számomra

Sergio Pérez Japánban elárulta, hogy korábban miért nem beszélt a háttérben zajló tárgyalásokról, és azt is, hogy mi a véleménye Luca di Montezemolo kritikájáról, miszerint túl fiatal a Ferrarihoz. A Sauber F1 Team versenyzője már nagyon várja, hogy átvegye Lewis Hamilton helyét.  

Fotó: Sauber F1 Team

Pérez folyamatosan terelte a jövőjét érintő kérdéseket, és olykor azt mondta, hogy nem kopogtatnak nála nagycsapatok, máskor pedig azt, hogy minden héten más alakulattal hozzák kapcsolatba. A mexikói ma kifejtette, hogy korábban miért nem adott egyértelmű válaszokat a kérdésekre:
 
„Nos, volt pár tárgyalás korábban, de nem igazán akartam túl sok információt elárulni a lehetőségeimről. Ha azt mondtam volna, hogy igen (megkerestek nagycsapatok), akkor mindig tele lettem volna kérdésekkel. Mindig is kerülni akartam ezen a téren a feltűnést, és a mostani csapatomra koncentráltam, hogy száz százalékot nyújtsak”- válaszolta Pérez.
 
„Még hat verseny van hátra, és egy nagyon erős autónk ezekre. Magas pozícióban akarom befejezni ezt az évet.”
 
Luca di Montezemolo kijelentése után mindenki számára világos volt, hogy Pérez nem mehet a Ferrarihoz 2013-ra, de a versenyző elárulta, hogy már korábban eldőlt: Maranellótól nem kap F1-es ülést.
 
„Sohasem volt világos az, hogy akarnak-e engem vagy nem”- mondta Pérez. „Sohasem jelentett opciót számomra a Ferrari. Beszéltem velük, mert a Ferrari Akadémia tagja voltam, és jó kapcsolatban voltam velük – jó volt a kommunikáció is. Most a legjobb helyre mentem, és boldog vagyok. Nekik (Ferrari) is köszönöm, mert sokat segítettek, hogy bejussak a Forma-1-be. De most előre akarok lépni, és köszönöm a McLarennek, hogy felvettek a fedélzetre, és azt is, hogy bíznak bennem.”
 
„Ami a Ferrarit illeti, sohasem tudtam azt, hogy azt akarják: nekik versenyezzek, vagy nem. Boldogak Felipével, aki egy nagyon jó versenyző, és aki már bizonyított is. Én nem vagyok egy olyan bizonyított versenyző, mint ő, és ennél fogva nem jelentek garanciát nekik. Ezért nem jelentettek ők opciót nekem, és én sem nekik. Sohasem jött el a lehetőség náluk.”
 
„Nagyon tisztelem Montezemolót, és talán több tapasztalatra van szükséged ahhoz, hogy a Ferrarinál versenyezz. Szerintem ezek az ő kijelentései voltak, szóval jobb, ha őt kérdezi meg erről. Nem tudom, hogy miért mondta azt, miszerint túl fiatal vagyok a Ferrarihoz. Én úgy érzem, hogy készen állok egy topcsapatra, és arra, hogy a címért harcoljak.”
 
Pérez azt is kifejtette, hogy készen áll felhúzni Hamilton „cipőjét”, és a világbajnok helyén versenyezni a McLarennél:
 
„Természetesen nagyon nagyra tartom Lewist - ő az egyik leggyorsabb versenyző a rajtrácson. Tudom, hogy egyáltalán nem lesz könnyű, és nagyon nagy cipőt kell kitöltenem. Nehéz lesz, de mindent bele fogok adni, amit csak tudok. Olyan keményen fogok dolgozni, amennyire csak lehetséges, hogy a legjobb eredményeket adjam a csapatnak. Meg akarom nyerni a bajnokságot ezzel a nagyszerű csapattal.”
 
„Remek, hogy egy nagyon jó bajnok lesz a csapattársam”- tért át Buttonra. „Megtiszteltetés lesz vele dolgozni, és kitűzni a célt, ami a győzelem. A lehető legjobb autót kell megcsinálnunk.”
 
„A McLarennél nincs más opciód: nyerned kell. Minden versenyen egy olyan autód van, amivel megnyerheted a futamot – ez egy garancia. A McLaren mindig is egy garanciát jelentett. Nagyon keményen kell dolgoznom, és készen állok rá.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren „blokkolni” fogja Hamilton-t a fejlesztések miatt
Következő cikk Williams: Távozás előtt Maldonado, Schumacher-Bottas páros jövőre?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország