Perez: van, amiben a Red Bull egyedülálló a Forma-1-ben

A Red Bull versenyzője elárulta, bár több Forma-1-es csapatnál versenyzett már, egyik sem állt olyan magas szinten, mint a jelenlegi munkaadója, amely minden hétvégén a tökéletességre törekszik.

Sergio Perez, Red Bull Racing

Sergio Perez, Red Bull Racing

Red Bull Content Pool

Sergio Perez 2011-ben mutatkozott be a száguldó cirkuszban és jó teljesítményével gyorsan felhívta a nagy csapatok figyelmét. A pilóta egészen közel került ahhoz, hogy bekerüljön a Ferrari junior-programjába, de a McLaren ajánlatára végül nem tudott nemet mondani.

Ez rossz döntésnek bizonyult és egy szezont követően távoznia kellett a wokingi alakulattól. Ezután került a Force Indiához, majd amikor Larence Stroll az anyagi nehézségekkel küzdő istálló megmentésére sietett, maradhatott a Racing Pointnál.

Még több F1 hír:

A mexikói versenyző immáron második idényét tölti a világbajnoki aspiráns Red Bullnál, és az itt-ott döcögősen alakuló debütáló szezonját követően idén kifejezetten jó formában kezdte az évet, nem véletlen, hogy meghosszabbították a szerződését.

Perez most arról beszélt, mi a különbség korábbi csapatai és a bikások között. „A legfontosabb, amit ki kell emelnem, az a perfekcionizmus, amire a csapat minden hétvégén törekszik“ - kezdte a mexikói.

„Amikor megnyerünk egy futamot, akkor is rengeteg olyan dolog hangzik el, amit jobban akarunk csinálni. Mindig keressük a határokat, ebben a Red Bull egyedülálló a Forma-1-ben“ - folytatta Perez.

 

„Természetesen minden csapat más és más, vannak jó és rossz dolgai, de nagyon örülök, hogy a Red Bull tagja lehetek, mert ez a csapat különbözik bármelyiktől“ - tette hozzá a pilóta.

Bár Perez remekül kezdte a szezont, az elmúlt hetek versenyei nem alakultak jól számára, ami azt eredményezi, hogy 85 pontra nőtt a lemaradása csapattársa mögött a bajnoki tabellán.

Verstappen üzent: „Készen állok!” (kép)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappennek nem okoz problémát az, ami versenytársainak igen
Következő cikk Így javíthat a szkeptikus nyilvánosság előtt a megjelenésén a Forma-1 Vettel szerint

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország