Perez „valamivel többet várt” a monzai stewardoktól

Sergio Perez csalódottan vette tudomásul, hogy a pályán elért dobogós helyezését a felügyelőbizottság utólag elvette és az ötödik helyre sorolták vissza szabálytalan előzése miatt.

Perez „valamivel többet várt” a monzai stewardoktól

A Red Bull pilótája, Sergio Perez úgy véli, hogy az Olasz Nagydíj felügyelői valamivel "értelmesebben" ítélhették volna meg a Charles Leclerc elleni előzését, ami öt másodperces időbüntetést eredményezett és megfosztotta a monzai dobogós helyezésétől.

Perez a 8. helyről rajtolva kiegyensúlyozott futamot futott és hatásosan lépkedett előre, hogy a két bajnokaspiráns kiesése után a legjobb három között végezzen, de a Red Bull pilótájának dobogójába került az, hogy Leclercet az első kanyar levágásával tudta csak megelőzni.

Annak ellenére, hogy egyértelműen „látható előnyt” szerzett a Ferrari pilótájával szemben, Perez nem adta vissza a pozíciót, a pilóta és csapata figyelmen kívül hagyta a szabályszegést, így a felügyelőknek nem maradt más választása, mint hogy öt másodpercet adjanak hozzá Perez versenyidejéhez.

Még több F1 hír:

A mezőny harmadik helyéről a kockás zászló után a mexikói az ötödik helyre esett vissza a végeredmény kihirdetésekor. „Nagy kár, hogy nem tudtunk felállni a dobogóra, amit a pályán kiharcoltunk, de később elveszettük azt” – kesergett Perez.

Perez kifejtette, hogy tisztában voltak a szabályokkal, csupán a felügyelők gondolkodásmódjában bíztak. „Hogy őszinte legyek, valamivel többet vártunk a felügyelőktől abban az értelemben, hogy nem volt hova mennem, vagy levágom a pályát, vagy összeütközök Charles -szal. Tudom, hogy ez a szabály, de csapatként azt gondoltuk, hogy valószínűleg valamivel értelmesebben és szélesebb rálátással vizsgálják az esetet, de ez nem történt meg."

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke ugyanúgy csalódott volt a felügyelők büntetése miatt. "Ez nehéz volt, mert arra számítottunk, hogy a felügyelők azt kérik, hogy »adjátok vissza a pozíciót«, de a hívás nem jött, majd csak később a büntetés. Ez nehéz volt számára, mert jó versenyt futott, harmadik lett a pályán és ötödik az összesítésben” – mondta Horner.

megosztás
hozzászólás
McLaren: Ne felejtsük el, hogy egy futammal korábban megsemmisültünk

Előző cikk

McLaren: Ne felejtsük el, hogy egy futammal korábban megsemmisültünk

Következő cikk

Ricciardo: a győzelem már Hamilton és Verstappen balesete előtt is az enyém volt

Ricciardo: a győzelem már Hamilton és Verstappen balesete előtt is az enyém volt
Hozzászólások betöltése