Perez új kalandba vág, csapatfőnök lesz belőle

Nem kell rögtön megijedni, hiszen nem arról van szó, hogy Sergio Perez hátat fordít a Forma–1-nek, de az ottani kötelezettségei mellett úgy döntött, hogy saját csapattal nevez az újonnan létrejött E1 elektromos motorcsónak-bajnokságba.

Sergio Perez, Red Bull Racing, arrives into the paddock

Néhány napja érkezett a bejelentés, miszerint Perez a mexikói csapat zászlaja alatt fog tevékenykedni a világ első, teljesen elektromos versenycsónakos szériájában. Ennek indulása 2023-ban várható, és jelen állás szerint 12 alakulat vesz majd benne részt.

Az E1 egyik társalapítója egyébként nem más, mint Alejandro Agag, kinek nevéhez fűződik a Formula E, valamint az Extreme E bajnokságok létrehozása is. Agag emellett korábban GP2-es csapatfőnök és csapattulajdonos is volt, Perez pedig 2010-ben velük lett második a sorozatban, a kapcsolat tehát megvan a két úriember között.

Még több F1 hír:

A bejelentés kapcsán a Red Bull pilótája egyébként kifejtette, hogy szeretné megtapasztalni a versenyzés egy új formáját, és ezért is vállalkozott erre a kihívásra. „Figyelembe véve, hogy milyen kapcsolatom van Alejandróval, szorosan figyelemmel követtem a bajnokságait és hogy miket csinál.”

„Úgy gondolom, hogy amit a fenntarthatóbb motorsportok promótálása terén elért, az igazán figyelemre méltó. Látni egy versenycsapatot a mexikói zászlót képviselve, ahogyan a globális színpadon küzdenek, igazán lenyűgöző lesz, és alig várom, hogy láthassam végre akció közben is a RaceBirdöt.”

 

„Sok pozitív történetet hallottam a csónakról és az izgalmas sporttermékről, melyet az E1 szeretne létrehozni a nézők számára a különböző városokban. Ez mindenképpen egy érdekes kihívás lesz a pályafutásomban, valamint egy remek tapasztalat is” – zárta gondolatát Perez.


Egy gyors autó nem mindig jelent garanciát a végső sikerre, főleg nem az F1-ben

A Williamsnél még messze nem dőlt el a 2023-as pilótakérdés

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher és a Ferrari is elbúcsúzott Vetteltől – képek!
Következő cikk Bottas humoros válasza, amikor az Astonról kérdezték: „Sosem hittem, hogy ezt fogom mondani...”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország