Perez: Természetesen az a cél, hogy elkapjuk a piros autókat!
A Red Bull-pilóta Sergio Perez a nehezen alakuló hétvégéje miatt remek eredménynek tartja a harmadik helyét, és határozottan kijelentette, hogy a „piros autók” elkapása lesz a céljuk a holnapi futamra.

A Paul Ricard-i időmérő edzésen a harmadik helyen végzett Sergio Perez, aki Leclerc-től 4,5, míg Verstappentől 1,5 tizedmásodperccel maradt el, tehát nem tudott igazán közel kerülni az első két helyezetthez.
A pontverseny harmadik helyezettje viszont nem bánkódott emiatt a kvalifikáció után, inkább azt emelte ki, hogy nehezen indult a hétvégéje, és ezt is figyelembe véve jó eredménynek tartja a harmadik rajtkockát:
„Egész jól sikerült felzárkóznom az időmérőre, hiszen nem igazán alakult jól eddig számomra a hétvége, sőt a kvalifikáció előtt ez volt az eddigi legrosszabb hétvégém, így nem rossz a harmadik helyezés, hanem egy kifejezetten jó eredmény” – kezdte a mexikói.
„A cél holnapra természetesen az, hogy elkapjuk a piros autókat. Persze ez nehéz lesz, hiszen nagyon erősek voltak ma, de ott leszünk a harcban” – jelentette ki Checo, aki Verstappen és Hamilton közül rajtolhat majd holnap.
Ezért váltotta le az eredeti oldaldoboz-koncepcióját a McLaren...
Nézd meg videón a Paul Ricard-pályát!
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.