Perez szerint nem a csapatsorrendet mutatja, hogy Strollt kihozták előle

Sergio Perez szerint a Racing Point semmilyen csapatutasítást nem tett közzé neki és Lance Strollnak, amikor még ketten vezették a vasárnapi Török Nagydíjat.

Lance Stroll, Racing Point RP20, Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Racing Point egy sokkoló eredmény felé tartott vasárnap Isztambulban, ugyanis a futam elején Stroll és Sergio Perez tetemes előnyre tett szert a mezőny további részéhez képest. Az alacsony tapadású, esős körülmények között az élről rajtoló Stroll egy ponton 10 másodperccel is vezetett Perez előtt, de csapattársa, miután feltették az intereket, elkezdett nyomást gyakorolni rá.

Amikor 20 körrel a vége előtt Perez teljesen feljött rá, a csapat behívta Strollt egy második szett interért, amik azonban gyorsan szemcsésedni kezdtek és a kanadai elkezdett hátracsúszni, végül a kilencedik lett, míg a kiállást kihagyó Perez a második helyen ért célba Lewis Hamilton mögött.

Még több F1 hír:

Perez kihangsúlyozta, semmilyen csapatutasítás nem volt a két pilóta között a futamon és arra összpontosítottak, hogy a lehető legtöbb pontot begyűjtsék a csapat számára, amely nagy harcban áll a harmadik helyért a konstruktőri világbajnokságban:

„Nem volt csapatutasítás, nagy harcban vagyunk a harmadik helyért a konstruktőrök között és ez számít igazán. A lehető legjobb helyet akartuk elérni mindkét autóval. Akkor épp Lance volt az első, ezért ő jött ki elsőnek, végül nem jött össze neki, de sok pontot szereztünk, többet, mint a riválisok és még van hátra három nagyon fontos verseny.”

Stroll nem értette, miért esett ennyire vissza a tabellán, miután feltette második intereit (azóta kiderült, mi volt a gond), melyek azonnal szemcsésedni kezdtek, de az ő visszajelzései alapján döntött úgy a csapat, hogy Perez inkább maradjon itt és a jelenlegi gumikon fejezze be a versenyt:

 

„Próbáltunk túlélni azokonaz intereken, nem nagyon tudtunk mit tenni. Vártuk, hogy még a végén lesz egy kis eső, ugyanakkor szenvedtünk is kicsit a keverékkel. Miután a szemcsésedésen átestünk, már kezelhető volt a dolog.”

„Amikor Lance kiállt, én is gondolkodtam azon, hogy kérek egy másik szettet, de a csapat szólt, hogy azonnal szemcsésedni kezdett neki és nem jött a várt tempó, úgyhogy úgy döntöttünk, maradok. Utólag azonban, tekintve, mennyit szenvedtünk az utolsó körökben, talán mégis be kellett volna jönni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hivatalos: koronavírusos lett a Pirelli Forma-1-es igazgatója!
Következő cikk Vettel: az ilyen hibákat nem toleráljuk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország