Pérez szerint lehetséges, hogy ez Vettel utolsó éve a Forma-1-ben

A Racing Point mexikói versenyzője úgy érzi, Sebastian Vettel közelebb állhat a visszavonuláshoz, mint ahhoz, hogy egy másik csapathoz szerződjön. Sergio Pérezt nem különösebben lepte meg a bejelentés.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Mark Sutton / Motorsport Images

Nem lehet azt mondani, hogy „sokkoló” lett volna a Ferrari bejelentése, miszerint 2020 év végén elválnak az útjaik a négyszeres világbajnokkal, aki 2015 óta versenyez Maranellóban. A hivatalos nyilatkozatban azonban felhívták a figyelmet arra is, hogy közös megegyezés született, így egyik fél sem támogatta a folytatást.

Még több F1 hír:

A pletykák szerint a Ferrari több ajánlatot is adott Vettel-nek, de a német az összeset visszautasította. A világbajnok tagadta, hogy a pénz döntött volna, miközben az AMuS cikkében arról írtak, hogy aki ismeri a rekordert, az tudhatja, hogy ingyen is folytatta volna, ha lát reális esélyt az 5. bajnoki címére.

Carlos Sainz Jr. érkezése borítékolható a Ferrarinál, és a bejelentést már holnap megtehetik az olaszok. A nagy kérdés, hogy ki érkezik a McLarenhez, és mi lesz Vettellel. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke úgy fogalmazott, nem mehetnek el az a tény mellett, hogy Sebastian Vettel szabadúszóvá vált.

Ugyanakkor nincs sok esély arra, hogy Vettel a Mercedes versenyzője legyen, és Daniel Ricciardo is előrébb lehet a sorban a McLarennél. A bennfentes Turrini arról számolt be a héten, hogy az ausztrál talán már alá is írt a britekhez.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotó készítője: Jerry Andre / Motorsport Images

Vettel számára így csak a Renault maradna, ahol még mindig nem tudtak visszatérni az élmezőnybe. Emiatt is lehet reálisabb az, hogy a négyszeres bajnok távozik a Forma-1-ből, és visszavonul, vagy szünetet tart.

„Hallottuk, hogy a dolgok nem mennek jól, és egyik fél sem érezte úgy magát, mint a korábbi években. Úgy gondolom, hogy a Leclerc-tényező kulcsfontosságú volt. Egyértelműen a fiatal versenyzőre építik a jövőt, aki egy hihetetlenül első szezont ment a csapattal, és azt hiszem, hogy ebből sok más dolgot is láthattunk.” - mondta Pérez a Motorsport.com kérdésére.

 

Pérez egyelőre nem tudja, hogy mi lesz Vettel karrierjével, így arra a kérdésre sem tud válaszolni, hogy vajon 2021-ben folytatni fogja-e. „Nem tudom. Talán a karantén ideje alatt sok mindent megértett, és ez arra szolgált, hogy elgondolkozzon. Ez attól függ, hogy mennyire akarja ezt.”

„Lehetnek opciói a folytatásra, talán a McLaren, bár kétlem. Lehetséges, hogy ez az utolsó éve az F1-ben. Közelebb látom őt a visszavonuláshoz, mint egy másik csapatnál, de nem tudhatjuk. Több mint rajongóként beszélek most, ugyanakkor nem tudom pontosan, hogy jelenleg mi jár a fejében.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mégis Vettel lehet a befutó a McLaren-Mercedesnél?
Következő cikk Pérez úgy érzi, Sainz nagyon megérdemli a lehetőséget a Ferrarinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország