Pérez szerint az év elején a Force India volt az egyik leglassabb autó az F1-ben

Sergio Pérez büszke arra, hogy a csapata ekkora lépéseket tett meg előre, hála az új fejlesztéseknek, valamint az új tulajdonosi körnek.

Sergio Perez, Racing Point Force India VJM11

Sergio Perez, Racing Point Force India VJM11

Jerry Andre / Motorsport Images

A Force India az elmúlt években hihetetlen munkát végzett. 2016-ban például úgy szerezték meg a konstruktőri negyedik helyet, hogy a Brit Nagydíjig a régi autójukkal versenyeztek, és az új gép még csak szélcsatornás tesztet sem teljesített. A folyamatosan anyagi gondokkal küszködött csapat rendkívül hatékonyan végezte a munkáját, de eljött az a bizonyos pont, amikor már nem tudtak tovább dolgozni.

Még több F1 hír:

Ekkor lépett elő Stroll, aki több befektetővel közösen megvásárolta a Force Indiát, mely igen szép jövő előtt állhat. A csapathoz folyamatosan új szakemberek érkeznek, miközben a gyár is kibővítés alatt áll.

Pérez, aki a szponzoraival szintén nagy szerepet vállalt abban, hogy megmeneküljön az istálló, büszke az eredményeikre.

"Úgy vélem, a szezon során szereztünk pár nagyon pozitív eredményt, és még dobogóra is állhattunk. Sok problémánk volt, és közben a tulajdonos is változott. Nagyon aktívan részt vettünk ebben. Általánosságban azt gondolom, hogy az eredmények szempontjából ez egy jó szezon volt. Normál esetben a 7. hely lehet a cél a versenyeken, mert a top-istállók előttünk sokkal gyorsabbak."

"Az év elején mi voltunk az egyik leglassabb autó a rajtrácson. Ha visszatekintünk és látjuk azt, hogy most hol vagyunk, az mindenképpen pozitív."

A tulajdonos-és a névváltás miatt a Force India a Belga Nagydíj előtt az összes pontját elvesztette. Két futammal a szezon vége előtt a 7. helyen állnak 47 ponttal a 62 pontos McLaren előtt.

Pérez nem tartja kizártnak azt, hogy megszerezzék a 6. helyet, de ehhez mindenképpen dupla pontszerzésekre lesz szükségük, hiszen a 7. és a 10. hely között nagyon sokan harcolnak, és időről időre a McLaren is képes odaérni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: "Senna akár 7 világbajnoki címnél is többet szerezhetett volna"
Következő cikk Prost: Senna nem volt boldog 1994-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország