Perez szerint a politika miatt bukott meg a McLarennél

Sergio Perez elmondta, hogy a „sok politika” vezetett ahhoz, hogy végül csak egyetlen szezon teljesítése után neki máris mennie kellett a McLarentől. Nem a teljesítményén múltak tehát a dolgok.

Jenson Button, McLaren, Sergio Perez, McLaren

Fotót készítette: Sutton Images

Miután a Sauberrel berobbant az F1-be, Perez viszonylag hamar megkapta a lehetőséget egy F1 élvonalába tartozó istállótól, hiszen a McLaren leigazolta őt 2013-ra. A szezon azonban egyáltalán nem úgy sikerült, ahogyan azt tervezték.

A wokingiak ugyanis egyetlen alkalommal sem tudtak felállni a dobogóra, és ugyan Pereznek sikerült 49 egységet gyűjtenie, az idény végén mégis megköszönték neki a munkát, miközben több pilóta, köztük a csapattárs, Jenson Button sem volt lenyűgözve a mexikói agresszív vezetési stílusától.

Még több F1 hír:

Perez viszont úgy érzi, hogy sokkal több politika játszott szerepet a döntésekben akkor. „Abban az évben szerintem sok volt a politika, mert a vezetés egyáltalán nem volt olyan rossz. Egy olyan csapathoz kerültem viszonylag tapasztalatlan pilótaként, ahol Jenson volt a vezér, mert ő világbajnok volt” – mondta a Sky F1-nek a Red Bull pilótája.

„Az időmérőkön jobban teljesítettem, szóval ami a tempót illeti, szerintem látni lehetett, hogy a fiatal srácnak nem volt ezzel gondja. Voltak azonban más dolgok is, ezekből pedig igyekeztem tanulni. Most már teljesebb és kerekebb pilóta vagyok. Ha most sem jön össze, akkor sohasem fog.”

2021-ben viszont Perez ismét hatalmas lehetőséget kapott, hiszen az élmezőnybe tartozó Red Bull igazolta őt le. A szituáció azonban most sem annyira eltérő, mivel megint egy olyan csapathoz érkezett meg, amely már egy adott pilóta köré épült fel. Ő pedig Max Verstappen.

 

Perez első benyomása az a hollandról, hogy ő mindig arra fókuszál, hogy a lehető leggyorsabban menjen, de az autón kívül Verstappen egy egészen nyugodt karakter. „Most, hogy egy ideje már együtt dolgozunk, látom, hogy ő csak a gyorsaságra figyel, de a pilótafülkén kívül nagyon is laza.”

„Ez volt az első benyomásom. Jól dolgozunk együtt, hasonló visszajelzéseket adunk arról, hogy mire van szükségünk, és hogy melyik irányba szeretnénk elmenni. Biztosan sokat tudok tőle tanulni, de ez remélhetőleg fordítva is igaz” – magyarázta az egyszeres futamgyőztes.

Perezt természetesen nagyon szeretik hazájában, Mexikóban, idén pedig remélhetőleg úgy térhet majd vissza a hazai rajongótábora elé, hogy esélye van a futamgyőzelemre. „Tudom, hogy az autó mindig jó a mexikói pályán. A Red Bull több futamot is nyert ott.”

„Ha sikerülne ott nyernem, képzelhetik, hogy mekkora dolog lenne az számomra. Most azonban csak az a lényeg, hogy futamról futamra haladjunk, és biztosra kell menjünk, hogy amikor odaérünk, akkor erős helyzetben leszünk a bajnokságban.”

Ennyit bukott Verstappen a futamon a differenciálmű hibája miatt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Cunoda alacsony magassága gondot okoz? – a japánnak speciális pedálok kellenek
Következő cikk Wolff nem kertel: „Az F1-ben a legtöbben csak aranyhalak, akik cápának képzelik magukat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország