Perez szerint a nehezebb 2022-es autókat kihívás lesz vezetni

Sergio Perez egy újabb pilóta, aki arról beszélt, hogy a 2022-es új autók milyen kihívásokat jelentenek majd a gyökeresen eltérő konstrukciójuk miatt.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Erik Junius

A nagyszabású szabályváltozások miatt az új Forma–1-es autók másképp fognak kinézni, de az aerodinamikai konstrukció változása az új gumik és egy sor technikai módosítás mellett más megközelítést igényel majd a volán mögött.

Bár Valtteri Bottas ezzel nem ért egyet, és személy szerint nem érez nagy különbséget az autók között. Lando Norris és Charles Leclerc is arról beszélt, hogy a következő szezonban át kell alakítaniuk vezetési stílusukat, Sergio Perez pedig az új gépekkel járó többletsúlyt jelölte meg az egyik jelentős különbségként.

Az autók minimális tömege 43 kilogrammal lesz több, mint 2021-ben. A tervek szerint 775 kilogrammos minimum súlyt hatátoztak volna meg, de az FIA nemrég 20 kilóval megnövelte ezt. Ez 5,7%-os súlynövekedésnek felel meg, és bár ez nem hangzik jelentősnek, a Red Bull pilótája szerint ez nagy változás.

Még több F1 hír:

„Igen. Vezettem az autót, és úgy gondolom, hogy nagyon más lesz. Az autók sokkal nehezebbek, mint a mostaniak, szóval határozottan igen, ez sok változást jelent" - mondta Perez a GPFans által idézett riportereknek a szezon végén.

Miután a 2021-es szezonra a Red Bullhoz került, Perez elmondta, hogy időbe telt, amíg alkalmazkodott az új autójához, miután Alex Albon helyett őt választották Verstappen csapattársának, miután a Racing Point elengedte őt.

A 31 éves versenyző a kvalifikációk során nagyrészt jócskán lemaradt Max Verstappen mögött, de a versenyeken gyakran kárpótolta magát erős vezetésekkel, amivel hozzájárult csapata sikeréhez, leginkább azzal, hogy Verstappen bakui balesete után megszerezte első győzelmét a csapattal.

 

Elismerte, hogy emelnie kell a teljesítményén, ha 2022-ben versenyképesebb akar lenni, de tekintve, hogy volt ideje felkészülni az új szezonra, szerinte ez nem volt elég ahhoz, hogy a Red Bullnál teljesen kiismertesse magát.

„Furcsán fog hangzani, de időhiányban szenvedtem. A korlátozott mennyiségű tesztelés, a korlátozott mennyiségű gyakorlás az autóban, minden pálya más és más. Annyira más autóba ültem, hogy egy kicsit megnehezítette a dolgomat, de azt hiszem, nem vagyok egyedül. Láttunk más nagyon jó versenyzőket is küzdeni" - mondta a mexikói.

Dakar: Peterhansel balesetet szenvedett, elszálltak a címvédő esélyei!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk FIA-elnök: „Hallottuk Lewist azt mondani, hogy vissza akar vonulni?”
Következő cikk Russell úgy érzi, már 2021-ben készen állt a Mercedesre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország