Perez: Russell nem tudta kontrollálni az autóját!

A Red Bull-pilóta Sergio Perez a kiesése után szomorúan nyilatkozott, és továbbra is úgy gondolja, hogy az 1. körben történt baleset George Russell hibája, míg ő mindent megtett a baleset elkerülésének érdekében.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB18, George Russell, Mercedes W13, Kevin Magnussen, Haas VF-22, Lewis Hamilton, Mercedes W13

Sergio Perez az ötödik helyről rajtolhatott az Osztrák Nagydíjon, ahol az első körben a negyedik pozícióért támadta George Russellt, de összeért a Mercedes versenyzőjével, a kavicságyba csúszott, és bár ki tudott jönni onnan, a sérült autójával már nem tudott versenyképes tempót menni és fel is adta a futamot.

Perez a rádióban azt mondta az ütközés után, hogy elég helyet hagyott Russellnek, és a leintés után is úgy véli, a brit pilóta hibája volt az incidens – így gondolták a stewardok is, akik 5 másodperces büntetéssel „jutalmazták” Russellt. 

„Nagyon sajnálatos számunkra, hogy ez történt, mert egyértelműen úgy éreztük, hogy mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy elkerüljük az incidenst. Még csak az első körben jártunk, és George-nak kontrollálnia kellett volna az autóját, de egyértelmű, hogy nem tudta.”

Még több F1 hír:

„Aztán amikor összeértünk, akkor világosan látszott, hogy előtte voltam” – magyarázta Perez az Osztrák Nagydíj első körében történt baleset kapcsán, ami végül a futamába került.

Amikor arról kérdezték a Checo becenévre hallgató versenyzőt, hogy vigasztalja-e, hogy a Ferrari sem tudott célba érni mindkét autójával Ausztriában, határozottan felelt a Sky-nak:

„Őszintén mondom, egyáltalán nem. Sajnálom Carlost a probléma miatt, de ennek semmi köze hozzánk” – tette hozzá a mexikói pilóta, akit a futamgyőzelmével Leclerc maga mögé utasított, így a harmadik helyre csúszott vissza az egyéni pontversenyben.

Wolff is tudja: Binotto csak rosszul jöhet ki most a döntéseiből...


Idősebb Carlos Sainz komoly balesetnek volt részese az Extreme E-ben...

megosztás
hozzászólás

Bajban a Ferrari? Magnussen motorja is majdnem kigyulladt az Osztrák Nagydíjon

Horner: Checo elvesztése óriási csalódás volt

Feliratkozás