Perez: össze vagyok zavarodva a versenyirányítástól
A Forma-1 mezőnyéből többen is kritizálták a versenyirányítást az Osztrák Nagydíj után, amiért 43 alkalommal figyelmeztették a pilótákat a pálya elhagyása miatt. A versenyzők következetesebb szabálykövetésért kiáltanak.

Komoly vitát generált a száguldó cirkusz berkein belül az Osztrák Nagydíj, miután a versenyirányítás 43 szabálysértést jegyzett fel a pilóták pályaelhagyása miatt. Nem véletlen, hogy ez a mezőnyből többeknek nem tetszett.
A versenyzők legnagyobb problémája, hogy futamról futamra változik a versenyigazgatók attitűdje bizonyos szabályokkal kapcsolatban, ezért nem igazán tudják megfejteni, mit szabad és mit nem.
Míg Silverstone-ban egyáltalán nem volt probléma a pályaelhagyás, addig Spielbergben szőrös szívűen ítélték meg ezeket a helyzeteket, Sebastian Vettel, Pierre Gasly, Lando Norris és Csou Kuan-jü egyaránt ötmásodperces büntetést is kaptak emiatt.
Sergio Perez az ausztriai futam után elmondta, össze van zavarodva attól, ahogy versenyről versenyre változik a versenyigazgatók felfogása, ezzel a véleménnyel pedig egyetért csapattársa, Max Verstappen is.
„Több bukóteret kellene csinálni a pályákon ahelyett, hogy folyamatosan büntetést osztogatnak“ - vélekedett a regnáló világbajnok, miközben Perez kiemelte, jót tenne a sportágnak, ha állandó versenyfelügyelők lennének és nem cserélődnének.
„Több időt kell adnunk Niels Wittichnek és Eduardo Freitasnak, de jelenleg elég sok ellentmondás van, az lenne a fontos, hogy mind összefogjunk ennek javítása érdekében“ - jelentette ki Perez.
Fernando Alonso megmutatta a céges autóját! (kép)
Colton Herta két napot tesztelhetett Portugáliában a McLaren tavalyi gépével.
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.