Perez: Nincs messze tőlünk a McLaren

Sergio Perez, a Racing Point versenyzője a Német Nagydíj csütörtöki napján arról nyilatkozott, hogy nincs messze tőlük a McLaren, illetve frissítéssel készülnek a hockenheimi hétvégére.

Sergio Perez, Racing Point RP19

Sergio Perez, Racing Point RP19

Zak Mauger / Motorsport Images

Sergio Perez az idei első 4 futamból 3-szor pontszerző helyen zárt, Azerbajdzsán óta viszont egyetlen pontot sem szerzett a mexikói pilóta, a Racing Point pedig Stroll kanadai 9. helyével azóta mindössze 2 ponttal gazdagodott, tehát a helyzetük messze nem ideális.

A 29 éves versenyzőt a német nagydíjhétvége csütörtöki napján kérdezték meg több témáról is, többek között a jövőjéről, amelyről viszont nem tudott sok konkrétumot mondani.

Ha esni fog a Német Nagydíjon, az kiegyenlítheti az erőviszonyokat?

Még több F1 hír:

„Frissítéssel készülünk erre a hétvégére, szóval fontos lenne, hogy kipróbáljuk, és tanuljunk belőle. Ha pedig esni fog, akkor esni fog, nincs mit tenni.”

Milyen frissítést hozott a csapat?

„Próbáljuk javítani a kocsi egyensúlyát, illetve a teljesítménybeli hátrányunkat is szeretnénk eltüntetni. Reméljük, hogy ez egy lépéssel közelebb visz minket a célunkhoz.”

Mennyire volt fontos ez a fejlesztés a barcelonai csalódás tekintetében?

„Nagyon fontos ez a fejlesztés. A szezon kritikus fontosságú pontján vagyunk, egyértelműen előre kell lépnünk ahhoz, hogy folyamatosan pontokat szerezzünk, tehát nagyon fontos a fejlesztés.”

Mit remélsz a szezon további részétől?

„Teljes mértékben fókuszált vagyok. A szezon kritikus fontosságú pontján vagyunk, tehát sok pontot kell gyűjtenünk a következő futamokon, főleg azért, mert ideáig nem nevezhető kiválónak az idényünk. Viszont nem vagyunk messze a riválisainktól, ezért gondolom úgy, hogy néhány jó verseny visszavezethet minket a küzdelembe.”

A csapatok autói általában fejlődnek a szezon előrehaladtával, nálatok miért nem történt ez?

„Azt kell mondanom, hogy kicsit későn kezdtünk, onnantól pedig nehéz dolgunk volt. Alapvetően egy új kocsit hoztunk Melbourne-be, és ott kezdtünk el tanulni az autónkról. A fejlesztéseink pedig nem sültek el olyan jól, mint amire akkor számítottunk.”

„Tehát jelenleg a tanulás és a fejlődés folyamatában vagyunk. Viszont nem vagyunk messze a többiektől, például a középmezőnyt domináló McLarentől sem. Néhány jó lépés megtételével újra velük küzdhetünk.”

Perezt végül a jövőjéről is megkérdezték, a mexikói viszont nem tudott sokat mondani arról, mi várhat rá a következő szezonban.

„Pillanatnyilag nincs szerződésem a következő idényre, de hamarosan pont kerülhet az ügy végére, ugyanis vannak zajló tárgyalások a jövőmet illetően. Remélhetőleg már a nyári szünet alatt eldőlnek a jövőmet érintő kérdések.”


Az Alfa Romeo hivatalos F1-es eSport-versenyzője, Bereznay Dániel ezúttal Bakuban ment világrekordot, miközben egy-két érdekességre is felhívta a rajongók figyelmét, akik szintén az F1 2019-ben mérettetik meg magukat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az első képek a Mercedes csodálatos új F1-es festéséről: teljes egészében
Következő cikk Vettel nagyon nyugodt és nyerni akar a Német Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország