Perez: Nem indult jól, de erős időmérő lett

Sergio Perez a harmadik helyen zárta a brazíliai időmérőt, közvetlenül Valtteri Bottas mögött, de csapattársától, Max Verstappentől sem maradt el sokkal.

Perez: Nem indult jól, de erős időmérő lett

A Red Bull mexikói pilótája erős időmérőt futott, noha ez a helyezésében talán nem látszik meg, ugyanis Valtteri Bottas mögött csak a negyedik helyen végzett, de mindössze egy tizedet kapott csapattársától, Max Verstappentől, így holnap jó esélyekkel szállhatnak harcba a két Mercedesszel.

Sergio Perez a Q3-ban alig több, mint egy századdal maradt el Bottastól, ami szemmel nem látható eredmény, de ami még meglepőbb, hogy a Lewis Hamilton mögött második helyen záró csapattársa, Max Verstappen is csak egy tizedet tudott adni a mexikói pilótának.

„Valóban nagyon jó volt, de hozzá kellett szoknom az abroncsokhoz, ki kellett elemeznünk a szabadedzést, mert nem indult jól. Az időmérőre kicsit lehűlt a pálya, nem voltak ideálisak a körülmények. Az utolsó körön fél tized hiányzott, de remélem holnap jól alakul. Szerintem az új motor elég jól működik Hamilton alatt, meglátjuk holnap mit tudunk ezzel kezdeni“ - mondta Perez a kvalifikáció után.

Még több F1 hír:

A holnapi sprintkvalifikáció rajtja döntő lehet, ugyanis Lewis Hamilton hiába indul az első helyről, hiszen ha meg is tudja azt tartani, legjobb esetben is csak a hatodikról kezdheti a motorcsere miatt kapott büntetése véget a vasárnapi futamot. Perez célja tehát nem lehet más, mint hogy meggátolja Valtteri Bottas előretörését és ezzel bebiztosítsa a két Red Bullt a vasárnapi futamra.

Hamilton volt a leggyorsabb a brazil időmérőn, nagy Verstappen lemaradása

megosztás
hozzászólás
Hamilton azt hitte, holnap Verstappen rajtol az élről
Előző cikk

Hamilton azt hitte, holnap Verstappen rajtol az élről

Következő cikk

Horner: ha úgy alakul, Verstappen a győzelemre fog menni a sprinten

Horner: ha úgy alakul, Verstappen a győzelemre fog menni a sprinten
Hozzászólások betöltése