Perez nem híve a futótérben elhelyezett bójáknak

Miután az Orosz Nagydíjon elég nagy felhajtás keveredett abból, ahogy a szervezők elhelyezték a pályaelhagyás esetén megkerülendő bójákat, Sergio Perez is ezek ellen tette le voksát.

Sergio Perez, Racing Point

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Az Orosz Nagydíj egyik mellékszála volt az a vita, ami a kettes kanyarban kialakított bufferzónát övezte, melyben a bójákat sokak szerint úgy helyezték el, hogy azt a vonalat lehetetlen szinte állóra fékezés nélkül teljesíteni. Elsősorban a Haas főnöke, Günter Steiner, és Kevin Magnussen fakadtak ki komolyan, miután a dán büntetést kapott, amiért nem teljesítette megfelelően ezt a minipályát, holott szerinte esélye sem lett volna erre. Japánban is előkerült a téma, Sergio Perez szerint várható változás ebben jövőre:

„Az a baj, hogy úgy érzem, minden évben elkezdődnek ezek a teljesen parttalan viták, hogyha ilyen megoldásokat látunk, mint Szocsiban a kettes kanyarban. Biztos vagyok benne, hogy jövőre már nem ez a bólyás dolog fog minket várni ott. Az F2-es baleset miatt az egész akkora butaságnak tűnik, elképzelhetetlen, hogy így hagyják.”

Még több F1 hír:

Az említett baleset az F2-ben pont az említett bukótérben történt, ahol Nikita Mazepin hajtott túl gyorsan, és összeakadt Jack Aitkennel, majd a pályára visszasodródva Nobuharu Matsushitával is. Akkor a volt forma-1-es versenyző, Jean Alesi, akinek fia szintén a Formula-2-ben versenyez, azt mondta, a pályát elhagyó versenyzőket kötelezni kellene arra, hogy a sebességüket a felére csökkentsék, Perez viszont más megoldást szeretne:

„Nyilván van egy érvényben lévő szabályunk, ami szerint a bójákat meg kell kerülni, ha elhagyjuk a pályát. Van, aki betartja, van, aki nem, mint az F2-ben, és akkor ilyen balesetek történnek. De szerintem az a kanyar eleve rossz, akik kimennek, alapból komoly büntetést kapnak, már ha fű, vagy kavicságy van a bukótérben. Most már tényleg azon a ponton vagyunk, hogy valaminek változnia kell.”

 

A szuzukai pályán, ahol a mezőny a hétvégén versenyez pont ilyen füves-kavicsos bukóterek vannak, és ezt a mexikói üdvözölte is:

„Ez a hely remek példája annak, hogy hogyan is kellene lennie a dolognak, akárhol mész le a fűre, nagy árat fizetsz. Bár mindenhol így lenne. Biztonságos ring, de egyben megköveteli a tiszteletet, minden hibának komoly következményei vannak. Én szeretem az ilyen versenyeket, de maga a helyszín is elég egyedi.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg elismerte, benne van a pakliban, hogy jövőre nem versenyez
Következő cikk Raikkönen: Nehéz eltalálni, hogy mi lesz…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország