Perez nem érti, miért büntették meg, szerinte pontokat vettek el tőlük

Sergio Perezt, a Racing Point versenyzőjét a rajtnál történt pályalevágása miatt büntették meg, a mexikói viszont nagyon csalódott emiatt, úgy gondolja, nem érdemelt büntetést.

Sergio Perez, Racing Point RP19

Sergio Perez, Racing Point RP19

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Sergio Perez a rajtot követően levágta a 3-as kanyart, majd hiába tért vissza az ilyen esetekre kijelölt útvonalon, mégis 5 másodperces büntetéssel sújtották. Perez a 14. helyről rajtolt, és úgy gondolja, mindent az előírások szerint csinált.

„Nem értem, miért kaptam büntetést. Azt tettem, amit tennem kellett, tehát a bóját kívülről kerültem meg, aminek az a célja, hogy lassabban menj, de látszólag előnyt szereztem ezzel.” – kezdte a Racing Point pilótája a Motorsport.com-nak.

„Ki kell elemeznem, hogy mit tettem rosszul, de végül Hülkenberg mögé tértem vissza, ahol az 1-es kanyar előtt voltam… ki kell elemeznem az esetet. Fáj, hogy megkerültem a bóját, minden szabályt betartottam, de így is büntetést kaptam.” – mondta szomorúan a 29 éves versenyző.

Még több F1 hír:

Perez ezúttal a 12. pozícióban ért célba, így már 4 verseny óta nem tud pontot szerezni. A mexikói szerint a büntetéssel pontokat „raboltak el” tőlük.

„Azt gondolom, jó formában voltunk. Közel voltunk a Renault-khoz és az Alfákhoz. Versenytempó tekintetében sokkal közelebb voltunk, és pontokat érdemeltünk volna. De a büntetés pontokat vett el tőlünk.”

„Nagyon biztató tempónk volt a versenyen, ennek örülök. Remélhetőleg jövő héten már pontszerző helyen tudunk végezni.” – zárta Perez.

Lance Stroll a kanadai pontszerzése után ezúttal a 13. pozícióban végzett, és ő maradt kint legtovább a mezőnyből, bár a fiatal pilóta szerint jobban jártak volna, ha pár körrel korábban jönnek ki a bokszba.

„Igen, kicsit hosszú volt az első etap, szerintem ha pár körrel korábban álltunk volna ki, akkor potenciálisan Perezt és Gaslyt is támadhattam volna. Sajnos nem tudtunk ma pontokkal távozni.”

Milyen volt az autó?

„Elég trükkös volt, de szerintem a versenyen, mint általában, most is erősebbek voltunk, mint az időmérőn. Egyértelmű, hogy a Red Bull Ring egy teljesen más pálya, jövő héten ott próbálkozhatunk.” – magyarázta Stroll.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norrisnak szinte a célba kellett tolnia a McLarent
Következő cikk Ferrari: „Végre megvan az irány, elkezdtünk fejlődni”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország