Perez megfizette az árát, hogy ő volt az utolsó a sorban

Sergio Perez ugyan a negyedik helyre kvalifikálta magát, ami önmagában nem rossz teljesítmény, főleg a korábbi lemaradásait látva, de a Q3-ban csak egyetlen gyorskört tudott futni, mivel a második próbálkozásra már nem ért fel.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A silverstone-i nehézségek után most is úgy tűnt, hogy a mexikói nem találja magát a Red Bullban, hiszen pénteken és szombat délelőtt is komoly lemaradása volt csapattársához képest köridőben.

Az időmérőre azonban talált valamit, és végül a negyedik pozíciót meg is tudta kaparintani. Ettől függetlenül azt nyilatkozta, hogy nehezen érzett rá az egyensúlyra egész idő alatt, a végén pedig eléggé frusztrált volt, miután nem ért föl a második gyorskörre a többiek időhúzása miatt.

Még több F1 hír:

„Nehéz volt eddig kihozni a maximumot az autóból ezek között a körülmények között, hiszen sokat is változott a helyzet. Tegnap a nagy melegben voltak gondjaink, ma azonban másfajta problémák jöttek elő.”

„Ezért nehéz volt megtalálni a megfelelő egyensúlyt és beállítást. Én úgy éreztem, szépen haladok előre az autóval a kvalifikáció során, a meglévő működési tartománnyal. Ezért is kár, hogy elvesztettem az utolsó kör lehetőségét, mert úgy éreztem, van még benne idő.”

Perez úgy érzi, hogy a gondjaik legnagyobb részét a meleg időjárás és aszfalthőmérséklet okozta, emiatt pedig úgy általában nehezen találták az autó balanszát. A mai napra egyébként hátsó szárnyat cseréltek nála, és átálltak arra, amelyet Verstappen is használ, hogy ezzel nyerjenek némi egyenesbeli tempót.

 

Ami pedig a Q3 végén felmerülő esetet illeti, a Red Bull-os még nem tudta megmondani, pontosan miért alakult úgy, de valaki vélhetően sokkal jobban lemaradt a kelleténél a vonatban, és ennek ő itta meg a levét a végén.

„Lewis szerintem jó távolságra volt Bottastól, de valaki más sokkal inkább lemaradt Gaslyról, azt hiszem. Szerintem normális volt a távolság. Én csak annak fizettem meg az árát, hogy utolsó voltam a sorban.” Ebben az esetben ismét fel lehetne hozni az íratlan szabályokat, amelyek idén már több kvalifikáción is előkerültek.

Perez ezt nem is feltétlenül akarta megszegni, hiszen éppen csapattársa haladt előtte, akit azonban Hamilton akadályozott. Emiatt pedig úgy érzi, azért lehetne valamit kezdeni ezzel a helyzettel, mivel azért történt minden, mert valaki sokkal jobban lemaradt az előtte lévőtől, mint az ideális lett volna, ő pedig a végén ezért nem futhatott újabb kört.

Verstappen kicsit felhúzta magát az időmérő után

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: nem beszéltünk arról, hogy feltartjuk Verstappent
Következő cikk Steinernek kezd elege lenni a „túl gyakori és túl kemény” balesetekből

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország