Perez: még egy kör, és felrobbanak ezek a gumik

Sergio Perez fantasztikus versenyzéssel beállította karrierjének legjobb eredményét, és második lett a 2020-as Török Nagydíjon, de elmondása szerint nagyon szoros volt a vége.

Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Sergio Perez a harmadik helyről vághatott neki a török versenynek, de miután Max Verstappen elrontotta a rajtját, hamar feljött csapattársa, Lance Stroll mögé a második helyre.

Perez innen kirobbanhatatlan volt, és a verseny közepén Strollal ellentétben nem állt ki új szett intermediate gumikért. Ez jó döntésnek bizonyult, miután az új gumikkal Stroll nagyon szenvedett, és egészen a 9. helyig esett vissza.

Perez Hamiltonhoz hasonlóan gyakorlatilag slick gumikat csinált az interekből, így tudott kint maradni a folyamatosan, de lassan száradó pályán.

„A rádión is mondtam, hogy szerintem még egy kör, és felrobbannak a gumik” – értékelt Perez a futam után. „A vibráció már szörnyű volt a verseny végére, de szerintem így értük el ezt az eredményt, hogy életben tartottam őket a verseny elején, majd a végén is a száradó pályán.”

„A csapat ma fantasztikus munkát végzett a stratégiával, ahogyan követték a versenyt, de Lewis ma elképesztően gyors volt. A futam végére teljesen elfogyott a tempónk, de így is jó eredményt értünk el.”

Sergio Perez, Racing Point

Sergio Perez, Racing Point

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Perez versenyében két meleg pillanat is volt, az egyik Max Verstappennel, majd a végén a két Ferrarival, ahol a 9-es kanyarban hibázott, és vissza kellett előznie Leclerc-t az utolsó kanyarkombinációban.

„Semmit nem láttam a visszapillantó tükörben, és végig a mérnököm mondta a különbségeket, és így tovább. Egyszer csak azonban láttam Maxot, ahogyan szélesen fordul, és eltűnt.”

„A másik Charles-lal volt, ott sem tudtam, hogy ennyire közel van hozzám. Az utolsó körben jót csatáztam így vele, megelőzött a 9-es kanyarban, majd én őt vissza a 11-esben. Kaotikus verseny volt, de ez nagyon jó eredmény számunkra.”

„Hétvégéről hétvége bizonyítanunk kell, csak annyira vagy jó, mint a legutolsó versenyed” – mondta Perez, amikor a jövőjéről kérdezték. „Nekem erősen kell befejeznem a versenyt, és a többi már nem rajtam múlik.”

Perez a mai teljesítményével feljött az egyéni bajnokság negyedik helyére, de még mindig nincs ülése a 2021-es szezonra. Alex Albon ma egy apró hibát leszámítva jól ment, kérdés persze, ezt Christian Horner hogyan ítéli meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton nyert a Török Nagydíjon, ezzel hétszeres világbajnok, Perez és Vettel is a dobogón!
Következő cikk Hamilton a könnyeivel küszködve nyilatkozott: „Nem találom a szavakat…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország