Pérez-Magnussen erősebb páros lett volna a McLarennél? Buttonnak kellett volna mennie?

Pérez-Magnussen erősebb páros lett volna a McLarennél? Buttonnak kellett volna mennie?

Sergio Pérez folyamatosan bizonyítja, hogy a McLaren hibát követett el azzal, hogy elküldte őt Wokingból.

Pérez nagy reménységként csatlakozott a McLarenhez, de csak egy szezonon át szerepelhetett a legendás csapat színeiben. A mexikói kis híján kikerült a Forma-1 körforgásából, hiszen a McLaren nagyon későn közölte vele, hogy mégsem tart igényt a szolgálataira 2014-re.

A nagy megmentő a Force India lett, mely rendkívül elégedett a mexikóival. Sergio idén már dobogóra is állhatott, és Kanadában, valamint Ausztriában is remek esélye volt erre, de bánatára nem jött ki számára a lépés.

A Force India helyettes csapatfőnöke, Bob Fernley a brit Autosport kérdésére elmondta, a McLaren valószínűleg hibázott, amikor elküldte Pérezt.

„Azt hiszem igen, talán adhattak volna neki még egy évet. A szezon második felében nyújtott teljesítménye meggyőző volt és csodálatos munkát végzett. Az első hat hónapban nem voltam túlságosan lenyűgözve a teljesítményét illetően, de a második rész nagyszerűen sikerült, és ez az, ami meggyőzött minket abban, hogy ő a helyes döntés számunkra.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Pérez korábban már többször is hangsúlyozta, hogy nem haragszik a McLarenre, de már csak ellenfélként tekint rájuk és nem gondol arra, hogy egy nap visszatérjen Wokingba. Sergio lezárta azt a szakaszt a pályafutásában és csak arra koncentrál, hogy eredményes legyen a Force Indiával.

A McLaren mindeközben kicsit rákoppintott Jenson Button orrára, aki az újonc Kevin Magnussenhez képest nem nyújt túl meggyőző teljesítményt. A brit továbbra sem rendelkezik érvényes szerződéssel a következő évre, amikor a Honda visszatér és a McLaren motorpartnere lesz.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Sergio Perez
Cikk típusa BRÉKING