Forma-1 Magyar Nagydíj

Perez magára vállalta kínos balesetét: „Az én hibám volt”

Sergio Perez számára borzalmasan indult a magyarországi hétvége, hiszen az első gyakorlás második körében azonnal egy elkerülhető hibát vétett, aminek köszönhetően a gumifalban kötött ki. Végül aztán nem veszített vele túl sokat, de így sem festett róla jó képet.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB19

A Red Bull pilótája zsinórban öt hétvége óta nem tudott a Q3-ba jutni, így feltett szándéka, hogy megtörje rossz sorozatát, és ismét visszarázódjon az év eleji formájába. Ebből a szempontból viszont éppen fordítva kezdődött számára a magyar program, hiszen már az első mért körében komolyat hibázott.

Az 5-ös kanyar előtt ugyanis rátette a fűre autójának bal oldalát, így az megcsúszott, és már nem is volt megállás a gumifalig. A Red Bull egészen komolyan megtört, Perez pedig lógó orral ment vissza csapata garázsába, ahol a főnökei szigorú tekintettel várták őt. Hogy végül nem lett komolyabb következménye a történteknek, az az időjárás számlájára is írható.

„Ez egyszerűen egy hiba volt a részemről. A srácok viszont hihetetlen munkát végeztek azzal, hogy összerakták az autót, mivel így kimehettem az FP2-n, és így sikerült adatokat szereznünk” – nyilatkozta a mexikói az F1 hivatalos oldalának.

A Red Bull komolyabb fejlesztéseket hozott Magyarországra, ezek egy része pedig sérült a balesetben, így ez is problémát jelenthet még. Ahogyan az is, hogy az új gumiszabályok miatt nem tudtak annyi kört teljesíteni a második edzésen, mint szerettek volna, és így az új elemek hatékonyságát sem tudták rendesen felmérni.

„Szerintem még nagyon korai lenne bármit is mondani ebből a szempontból, hiszen kevés kört futottunk a gumikiosztás változásai miatt. Holnap szerintem már jobb képet fogunk kapni. A mezőny viszont egyértelműen nagyon szoros.”

A limitált körszám ellenére Perez azonban úgy véli, „minden a helyén van ahhoz, hogy erős hétvégét fussanak”. Több hiba azonban nem fog beleférni a részéről, hiszen az elsőt még viszonylag olcsón megúszta.

Lewis Hamilton sem volt elégedett az új gumiszabályokkal, ahogyan az autójával sem.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: „Az autó ma a legrosszabb arcát mutatta”
Következő cikk Russell: Az, hogy hol végeztünk, nem a valós teljesítményt mutatta

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország