Pérez magabiztosan mondott nemet a McLarennek és mindenkit figyelmeztet

Zak Brown szerint Sergio Pérez kiérdemelte azt, hogy a McLaren újra erősen érdeklődjön iránta, de a mexikói nemet mondott a gyengén teljesítő legendás alakulatnak.

Sergio Perez, Racing Point Force India

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A McLaren az elmúlt években az egyik legsötétebb korszakát élte meg a Forma-1-ben. A csapat régóta a legjobb esetben is csak a középmezőnyben szerepel, amit többek között az istálló 2008-as bajnokának, Lewis Hamiltonnak is fájó látnia.

Wokingban leváltották a Hondát, de úgy tűnik, hogy a Renault egysége sem jelentett számukra megváltást, noha azt várták, hogy képesek lesznek a legjobb helyekért küzdeni. A Red Bull ugyanazzal a motorral dimenziókkal előrébb járt és lehetséges, hogy a Hondával még nagyobb célokért küzdhetnek.

Még több F1 hír:

A McLaren ezek után elismerte, hogy a 2018-as autójuk nagyon rosszul sikerült, miközben biztossá vált Fernando Alonso távozása is. A helyét Carlos Sainz Jr. vette át, míg a másik autóban az újonc Lando Norris fog ülni.

A wokingiak eredetileg nem ezzel a párossal terveztek, hiszen nagyon szerették volna, ha Alonso meghosszabbítja a szerződését vagy sikerül megszerezniük Daniel Ricciardo. Az ausztrál a Red Bulltól elköltözvén inkább a Renault-t választotta.

A listán ott szerepelt a csapat egykori versenyzője, Pérez is, akitől Ron Dennis mindössze egy esztendő közös együttműködés után vált meg.

„Úgy gondoljuk, hogy Sergio egy kiváló versenyző és megérdemli azt, hogy a listán legyen.” – mondta tavaly a McLaren főnöke, Zak Brown.

 

Pérez 2013-ban vezetett a McLarennek Jenson Button csapattársaként. 2014-ben már a Force Indiánál volt, és azóta is nekik versenyez. A gárda a 2018-as év második felére átalakult és Racing Point néven szerepel tovább a milliárdos Stroll irányításával. Sergio egyszerűen több potenciált lát a jelenlegi munkaadójában, mint a még mindig gyengélkedő McLarenben. A kanadai üzletembernek ráadásul nagyon nagy tervei vannak a csapattal.

„A McLaren egy nagyszerű csapat, de a jövőt illetően inkább győzött meg az, ami itt van. Annyi évem van már ennél a csapatnál, és nagyon kényelmesen is érzem magam, valamint fényes jövőt látok magam előtt velük.”

Pérez a támogatóin keresztül aktív részese volt a Force India megmentésének, ami szintén meggyőzte a maradásról.

„Nagyon is részt vettem a csapattal ezekben az adminisztrációs folyamatokban, így úgy éreztem, hogy több minden van, amit meg kell tennem ezért a gárdáért, és nagyon örültem, amikor egy újabb évre köteleztem el magam velük.”

Pérez hozzátette, készen áll arra, hogy a legjobb éveit töltse el a csapattal, valamint a következő lépésre. „Ez a fő célunk.”

A Force India a 2017-es évtől eltérően nem tudta megvédeni a konstruktőri negyedik helyét, miközben a Belga Nagydíj előtt a tulajdonos-és névváltás miatt az összes pontjukat elvették. A teljesítményük azonban így is nagyon biztató volt, és Pérez figyelmeztette a versenytársaikat, hogy van miért aggódniuk.

 

„Meglepődtem ezt illetően, hogy milyen közel vagyunk, még az összes problémánk ellenére is, amikkel szembesülnünk kellett.”

A tapasztalt versenyző örül, hogy ez az időszak és a problémák már mögöttük vannak, és hozzátette: „Mindenkinek nagyon aggódnia kell minket illetően a következő szezonban.”

„Most itt az idő, amikor egy másik szinten kell teljesítenünk. Szabadjára kell engednünk az összes bennünk lévő potenciált, és ez egy nagy dolog számunkra. Készen kell állnunk, hogy megtegyük ezt a következő lépést, amire szükségünk van.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A rajongók 64%-a gondolja úgy, hogy Räikkönen fog még futamot nyerni az F1-ben
Következő cikk Alonsót felkérték a Toyota Yaris WRC tesztelésére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország