Perez Katarban bizonyítaná, miért egy világbajnok csapat tagja
A Red Bull Forma-1-es pilótája, Sergio Perez elszánt a losaili futam, a Katari Nagydíj előtt, amit 2021-ben a negyedik helyen fejezett be.
Miután Dzsiddában és Bakuban is nyerni tudott a mezőny fölé tornyosuló Red Bull RB19-cel, Sergio Perez meg volt győződve róla, hogy Max Verstappennel fog csatázni a Forma-1 2023-as bajnoki címéért, vélhetően olyan véget álmodva meg, mint amilyet Nico Rosberg ért el 2016-ban, megverve csapattársát, Lewis Hamiltont.
Teljesítménye azonban onnantól kezdve egyenletesen romlik, olyannyira, hogy Verstappen már hat versennyel a vége előtt, a katari sprintfutam után ünnepelheti az egyéni bajnoki címet. Perez számára az egyetlen elérhető célnak az tűnik, hogy az egyéni pontversenyben is kettős győzelmet arasson a csapat.
Az osztrák csapatnak ez még sosem sikerült, még akkor sem, amikor Sebastian Vettel négy bajnoki címet nyert sorozatban, akkor Mark Webber nem tudta vele tartani a lépést. Perez előnye azonban elég biztató, 33 ponttal van Lewis Hamilton előtt és reméli, hogy ezt növelni fogja a hajrá előtt:
„Katar lehetőség lesz számomra, hogy visszatérjek az élmezőnybe, két lehetőségem is lesz a győzelemre. A sprintformátum mindig kihívást jelent az autó beállítása szempontjából, szóval keményen fogunk dolgozni, hogy a péntek esti időmérőre készen álljunk. Már 2021-ben megtanultuk, hogy ez trükkös pálya, a homok az aszfalton befolyásolja a tapadást, nagyon óvatosnak kell lennünk.”
„Az esti versenyek mindig jó szórakozást nyújtanak, de így is ez lehet az egész szezon legmelegebb futama, ebből kell három napot elviselnünk, miközben a lehető legtöbbet hozzuk ki az autóból. Világbajnokként érkezünk ide és személy szerint a pályán bizonyítanám, hogy miért vagyunk azok.”
Egy volt pilóta mindeközben arról beszélt, nem érti, Perez miért van még a Red Bullnál.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.