Perez: Inkább visszavonulok, minthogy pihenőévet tartsak!

Sergio Perez, a Racing Point pilótája nincs könnyű helyzetben, hiszen hiába volt 2022 végéig érvényes szerződése a csapatával, mégis távoznia kell az idei szezon végén. A mexikói pilóta kijelentette, a pihenőév nem szerepel a tervei között.

Sergio Perez, Racing Point

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A Racing Pointnál érdekes helyzet állt elő azzal, hogy annak ellenére, hogy Sergio Perez szerződése 2022 végéig érvényes volt a csapattal, mégis leigazolták a helyére Sebastian Vettelt, így a négyszeres világbajnok német versenyző lesz Lance Stroll csapattársa a jövőre már Aston Martin néven induló alakulatnál.

A mexikóinak pedig új csapat után kell néznie. A hírek szerint a Forma-1-ben csak a Haasnál vagy az Alfa Romeónál lenne komoly esélye a szerződésre, az IndyCarban viszont a McLaren is szívesen látná a nyolcszoros dobogóst.

Perez a 2021-es éve kapcsán pedig elmondta, hogy inkább visszavonulna, minthogy pihenőévet tartson, mivel ha valaki kikerül a körforgásból, kevés az esély arra, hogy visszatérjen.

Még több F1 hír:

„Szerintem ha elmész innen, talán sosem térsz vissza, szóval ha pihenőévet tartanék… inkább először visszavonulnék, csak utána tartanék pihenőévet. Azt gondolom, hogy jelenleg minden az opciók között szerepel. Az elsődleges célom, hogy a Forma-1-ben maradjak.”

„Úgy érzem, hogy még mindig fiatal és sikerre éhes vagyok. A Forma-1-ben akarok maradni, de ehhez egy megfelelő csomag is kell: egy olyan csomag, ami motivációt biztosít ahhoz, hogy minden egyes körben 100 százalékot nyújtsak” – folytatta Perez.

Perez már 2014 óta van az akkor még Force Indiának hívott csapatnál, és hasonló kihívást vállalna a következő állomáshelyén is. Illetve azt is kiemelte, hogy várja a 2022-es szezont, amikor bizonyos szempontból minden csapat tiszta lappal fog indítani.

Sergio Perez, Racing Point RP20, leads Lando Norris, McLaren MCL35

Sergio Perez, Racing Point RP20, leads Lando Norris, McLaren MCL35

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Szerintem megint egy hosszú távú projekt lesz előttem, amelynek célja a 2022-es év, mivel arra számítok, hogy az új szabályoknak nagy hatása lesz. Ez a legfontosabb érv, amiért 2022-ben is folytatni akarom, mivel úgy érzem, hogy rengeteg lesz a lehetőség. 2021 ilyen szempontból nehéz év lehet, de sosem lehet tudni.”

„Egyértelműen vannak lehetőségeim, és nem is gondolom, hogy a közeljövőben döntést hoznék. Rá fogom szánni a döntésemre a szükséges időt, és ha nem találok vonzó lehetőséget az F1-ben, akkor el fogok gondolkozni más szériákon és más dolgokon. Majd meglátjuk” – zárta a 30 éves pilóta.

Gasly mégis egy hosszabb távú projekt része az AlphaTaurinál?


Az F1 a második bahreini futamon az „ovál” vonalvezetést fogja használni decemberben, amelyet még nem láthattunk a formulaautózás királykategóriájában. Most egy onboard felvételen megnézhetitek, hogyan fest egy kör az „oválon” az Assetto Corsában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1-be vágyó csapat nem adja fel a 200 milliós "beszálló" ellenére sem
Következő cikk A Mercedes szeretett volna segíteni Bottasnak, azonban...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország