Perez igyekszik csillapítani a kedélyeket: A Red Bullnak szurkoljatok, ne csak nekem
Sergio Perez nem szeretne balhét az őrületesnek ígérkező Mexikói Nagydíjon, és bízik benne, hogy a hazai közönséget remek eredménnyel örvendeztetheti meg.
Lewis Hamilton az USA Nagydíjon történt kizárásának köszönhetően Sergio Perez egy lépéssel közelebb került az egyéni bajnokság második helyéhez, ám a soron következő négy hétvége során a brit bajnok még mentheti a menthetőt.
A Mercedes ugyanis meglehetősen erős tempót produkált Austinban, Hamilton akár még a győzelmet is megszerezhette volna – ha a kizárását nem vesszük figyelembe –, míg Perez a végeredmény módosulása után is csupán a negyedik helyig léphetett előre.
A hazai futamára készülve óriási támogatásra számíthat a mexikói pilóta, aki szerint a hangulat őrületes lesz, így a nyomás is nagy lesz rajta, hogy remek eredménnyel örvendeztesse meg a rajongóit.
„Mexikó a legfontosabb hétvége a szezonban, és alig várom a hazai futamot” – jelentette ki az eseménynek nagy reményekkel nekivágó Perez a RacingNews365.com közlése alapján. „A támogatás Austinban ezen a hétvégén őrületes volt, így el sem tudom képzelni, milyen lesz Mexikóban. Nagyon különleges, az biztos.”
„Nagyon jó lépéseket tettünk az autóval, de nem tudtuk teljes mértékben megmutatni a fejlődésünket, mivel az elmúlt hétvégén néhány rossz irányt vettünk a beállításokkal” – elemezte az elmúlt versenyhétvégék során felmerült problémákat.
Perez tudja, hogy az elmúlt hónapok során kialakult nyilatkozatháború miatt elmérgesedett a viszony a támogatói és a Red Bull között, így a mexikói fanatikusok megkeseríthetik Verstappen és Marko életét. A bikások második számú versenyzője azonban békés hétvégét szeretne.
„Optimistán tekintek erre a hétre, most már tudjuk, milyen irányba kell mennünk, így remélhetőleg ezt meg is tudjuk mutatni. Van még néhány dolog, amit el kell rendeznünk az autóval, így erősebben kell visszatérnünk. Szeretném azt is, ha Mexikó azért jönne ki, hogy az egész Red Bull-csapatnak szurkoljon, ne csak nekem.”
Eközben az Aston Martin arra számít, hogy habár a fejlesztések kontraproduktívak voltak az USA Nagydíjon, Mexikóban már az optimalizált csomaggal lehetőségük lesz a jobb helyekért harcolni.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.