Pérez: Hihetetlen munkát végeztek a 2019-es szabályokkal
Sergio Pérez szerint remekül sikerült az új formula, és az első benyomások alapján van esély rá, hogy izgalmasabb nagydíjakkal szórakoztassák a nagyérdeműt. Romain Grosjean annyit kért, ne reagáljuk túl az első futamot, bárhogy is sül el.
Magnussen kedden nagyon pozitív hangnemben beszélt a 2019-es aerodinamikai szabályokról, miután másfél körön át követett egy másik autót, így megtapasztalhatta, mennyivel máshogy viselkednek a szélesebb és egyszerűbb szárnyalt szerelt gépek. Pérez csatlakozott kollégájához, ugyanis ő Bottas mögött haladva élte át a változtatások következményeit.
„Igen, Bottast követtem. Határozottan érzed, hogy kevesebb leszorítóerőt buksz”- mondta a mexikói. „Úgy vélem, hogy az eddigiek alapján hihetetlen munkát végeztek a Forma-1-ben a szabályokkal.”
„Majd Melbourne-ben tényleg látni fogjuk, hogy így van-e, azt, hogy milyen úgy versengeni, ha mások is vannak körülötted hasonló tempóval stb., de tényleg remélem, hogy sokkal jobb lehet a show”- jegyezte meg.
Szintén a változtatások hozadéka, hogy nagyobbra nyílik a DRS, fokozva a végsebességet. „Szerintem nagyban kellene csökkennie a deltának ahhoz, hogy előzni tudj, tekintettel arra, hogy követni tudod a másikat és ott van a DRS jelentette előny. Remélem, sokkal élvezetesebb lehet a versenyzés a rajongók és a versenyzők számára.”
Magnussen csapattársa, Grosjean elmondta, „még nem volt esélye arra, hogy szorosan kövessen egy másik autót”. „A hosszú etapokon abban reménykedtem, hogy találok majd valakit, és láthatom, milyen. Ha nem használod a DRS-t az egyenesben, akkor olyan, mintha megrekednél, mintha egy ejtőernyő lenne a hátadon”- alkotott Hülkenberggel egyező álláspontot. „Érdekes lesz látni, mi történik majd a versenyeken – nagy hatása van a DRS-nek.”
„Határozottan jobb érzéseim vannak a kocsiban, mint tavaly vagy előtte, de nem tudom, mennyire lesz más követni az előtted haladót. Tetszik a széles első szárny”- jegyezte meg. „Ne reagáljuk túl az első versenyt Melbourne-ben! Idővel meglátjuk, milyen lesz.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.